Külföld

Podoljak vagonokban látná a külhoni ukránokat

Az uniós tagállamoknak közös döntést kell hozniuk a katonai sorozás elől kitérő ukránok hazatelepítéséről – jelentette ki Mihajlo Podoljak. Mivel az emberek önként borítékolhatóan nem fognak hazatérni, jó eséllyel erőszakkal kellene őket vagonokba gyömöszölni.

Podoljak vagonokban látná a külhoni ukránokat
Kell az utánpótlás a halálzónába. Ha erőszakkal hozzák, az sem baj
Fotó: AFP/Anadolu/Wojciech Grzedzinski

Újabb, legutóbb a II. világháború alatt és után látott rettenetre akarja rávenni Ukrajna vezetése Nyugat-Európa irányadó politikusait. Ezúttal Volodimir Zelenszkij elnök legfőbb tanácsadója, Mihajlo Podoljak jött elő azzal az ötlettel, hogy a külföldön élő, hadköteles honfitársait erőszakkal kell a frontra fuvarozni.

Szerinte furcsán néz ki, hogy hazája vérzik, miközben seregnyi fiatalnak sikerült elhagynia azt. Arról azonban hallgat, hogy az elfutott férfiak döntő része pont ahhoz a réteghez tartozott/ik, amely a korábbi esztendőkben aktívan részt vett az állam kirablásában.

Amúgy a főtanácsadó megjegyzései erős egyezést mutatnak azzal az állásponttal, amelyet Kijev egyik fő támogatója, a Tusk-féle háborús uszító Lengyelország is hangoztat újabban. A hét elején maga Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter is arról beszélt, hogy a huszonhét államot tömörítő uniónak közös döntést kellene hoznia az ügyben.

Az Eurostat szerint jelenleg durván 4,3 millió ukrán él a tagállamokban, akik közül legalább 860 ezer a hadköteles korú férfiak száma. Arról, hogy ezt a hatalmas embertömeget miként lehetne hazatoloncolni, nem szólnak a hírek, de a sajtóhírek alapján Brüsszelben már törik a fejüket a megoldáson.

Kérdés persze, hogy ha bárkit is erőszakkal visszaadnak Kijevnek, az milyen katona lesz a fronton? Aká csak az, hogy milyen fogadtatásban részesítik majd őket az amúgy sem túl barátságos toborzótisztek.

Kommentár

Egészen elkeserítő és egyben elképesztő, hogy a 21. században vezető politikusok azon törik a fejüket, miként lehetne egy másik európai állam polgárait erőszakkal hazatoloncolni. Ha másoknak nem, hát a lengyeleknek pont eszükbe juthatna saját történelmük, amikor a náci Németország és a Szovjetunió fegyveres erői kéz a kézben pakolták vagonokba a polgárokat azért, hogy (az akkor éppen aktuális) „nemesebb” célok érdekében elvigyék őket valahová máshová – jellemzően a lágerekbe kényszermunkára vagy a gázkamrákba, esetleg a kivégzőosztagok puskacsövei elé. Ma a nemesebb cél az „orosz megállítása” akkor is, ha ebben az adott egyén szemmel láthatóan semmiféle formában nem kíván részt vállalni...

Kapcsolódó írásaink