Külföld

Négy frontszakaszon nyomultak előre az oroszok

Az orosz hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem ezer katonája esett el

Négy frontszakaszon sikerült előretörnie az orosz hadseregnek, miközben Donyeck körzetében kilenc ellenrohamot vert vissza – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Négy frontszakaszon nyomultak előre az oroszok
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Anadolu/Marek M. Berezowski

Az orosz hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem ezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan az elmúlt nap folyamán. A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említette meg egyebek között az ukrán fegyveres erők Dél műveleti parancsnokságának törzsét, egy harckocsit, egy gyalogsági harcjárművet, egy páncélozott harcjárművet, egy cseh DANA önjáró, valamint két brit FH–70-es és egy amerikai M777-es vontatott tarackot, öt francia gyártmányú HAMMER légibombát, egy Uragan-rakétát, továbbá 29 drónt.

A Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség Szergej Lebegyevre, a „mikolajivi földalatti ellenállás koordinátorára” hivatkozva azt írta, hogy Odessza központjában, a Kulikovo Polje tér közelében, ahol az ukrán fegyveres erők Pivdeny (Dél) parancsnoksága található, három robbanás hallatszott. A becsapódásokat követően a helyszínre, amelyet lezártak a biztonsági erők, sok mentőautó érkezett.

Lebegyev állítása szerint a Mikolajiv megyei Dmitrovkában találatot kapott egy katonai eszközök tárolására használt hangár is.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerdán, a „különleges hadművelet” övezetében állomásozó orosz csapatok közös főhadiszállásán hangsúlyozta, hogy növelni kell a fegyver- és hadfelszerelés-szállítást az offenzíva ütemének fenntartásához. A tanácskozáson részt vett Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök is.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást.

A moszkvai a Poklonnaja Gorán (a Főhajtás Hegyén) lévő katonai emlékközpontban szerdán kiállítás nyílt az ukrajnai háborúban zsákmányolt, külföldi gyártmányú haditechnikai eszközökből. Az éjszaka folyamán a helyszínre szállítottak egy Avgyijivkánál üzemképtelenné vált amerikai M1 Abrams tankot és egy, ugyanennek a harckocsinak az alapján megépített M1150 Assault Breacher Vehicle rohamjárművet.

A Poklonnaja Gorán 12 országnak a frontról elvontatott több mint harminc harci járműve megtekinthető, köztük egy német Leopard–2-es harckocsi és egy amerikai Bradley gyalogsági harcjármű is.

Kapcsolódó írásaink