Külföld

Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette

Álljon le minden olyan cselekvés, amely az erőszakhullámot táplálja, és ami azzal a veszéllyel jár, hogy a Közel-Keletet még nagyobb háborús konfliktus felé sodorja – hangsúlyozta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében.

Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette
Ferenc pápa az erőszakhullám leállítását sürgette
Fotó: AFP/Hans Lucas/CPP/Vatican Media

Ferenc pápa kijelentette, hogy imával, aggodalommal és fájdalommal követi az utóbbi órákban érkező híreket az izraeli helyzet súlyosbodásáról az Irán részéről indított beavatkozást követően. Mint mondta: a szívekhez szóló felhívást tesz az erőszak leállításáért.

„Senkinek sem szabad mások létezését fenyegetnie. Az összes nemzet inkább a béke oldalán sorakozzon fel, és segítsenek izraelieknek és palesztinoknak, hogy két államban éljenek, egymás mellett, biztonságban. Ez a mély és törvényes vágyuk, és joguk! Két szomszédos állam” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Minél előbbi tűzszünetet szorgalmazott a Gázai övezetben, valamint határozottságot a tárgyalások megkezdéséhez. A pápa a „humanitárius katasztrófahelyzetbe zuhant” lakosság megsegítését, és a hónapokkal ezelőtt elrabolt túszok szabadon bocsátását sürgette.

„Mennyi szenvedés! Imádkozzunk a békéért. Elég a háborúból, elég a támadásokból, elég az erőszakból! Mondjunk igent a párbeszédre és a békére!” – mondta Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédében.

Emlékeztetett, hogy május 25-én és 26-án a Vatikánban megtartják a gyermekek világnapját. Megjegyezte, imádkozni kell a háborúk miatt szenvedő oly sok gyermekért Ukrajnában, a palesztin területeken, Izraelben, Mianmarban és a világ más részein.

Kapcsolódó írásaink