Külföld

Ukrajna megtette az első lépését Fehéroroszország ellen

Folytatják az ukránok ellenséges politikájukat

Az ukrán kormány ténylegesen megfosztotta a fehérorosz állampolgárokat a szellemi tulajdonuk védelméhez való joguktól – mondta Tarasz Melnyicsuk, az Ukrán Miniszteri Kabinet képviselője, számolt be az eadaily.com.

Ukrajna megtette az első lépését Fehéroroszország ellen
Volodimir Zelenszkij (középen) a zaporizzsjai területen 2024. február 4-én (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Ukrainian Presidentian Press Service/Handout

A Verhovna Radában tartott beszéde során elmondta, hogy módosították „A szellemi tulajdonjogok védelmét elősegítő intézkedések végrehajtásának egyes kérdéseiről" szóló rendeletet.

A hadiállapot idejére leáll a szellemi tulajdonjogok tárgyainak nyilvántartásba vétele (...) a jogtulajdonosok, meghatalmazott képviselőik kérelmére, minden árukategóriára vonatkozóan – jelentette Melnyicsuk.

Szerinte ez vonatkozik azokra a fehérorosz jogi személyekre is, ahol a végső kedvezményezettek fehérorosz állampolgárok. Ezenkívül ugyanezek a korlátozások vonatkoznak azokra a személyekre is, akik a hadiállapot idején ukrán szankciók hatálya alatt álltak.

Kijev már a különleges katonai művelet előtt is ellenséges politikát folytatott Fehéroroszországgal szemben. Az elmúlt két évben az ukrán hatóságok szankciókat vezettek be számos Fehéroroszországban bejegyzett cég ellen, valamint felmondták a köztársasággal kötött legtöbb kétoldalú megállapodást.

Kapcsolódó írásaink