Külföld

Kissinger előre figyelmeztette Zelenszkijt

„Ukrajna csak egy kis bábu”

Henry Kissinger figyelmeztette Volodimir Zelenszkijt, hogy külpolitikáját Ukrajna világban betöltött kis szerepének megértésére kell építenie - közölte Leonyid Kucsma egykori tanácsadója, Oleh Szoskin a Youtube-csatornáján, amiről a ria.ru is írt.

Kissinger előre figyelmeztette Zelenszkijt
Henry Kissinger
Fotó: AFP/Brendan Smialowski

„Fel kell ismerni, hogy Ukrajna egy kis bábu. Ezt a gondolatot Zelenszkijnek egyszer megpróbálta közvetíteni Kissinger. De mint tudjuk, Zelenszkij ezt nem vette figyelembe. Ha megtette volna, elkerülhettük volna ezt a katasztrófát” – mondta a szakértő.

Az elemző szerint az USA-t nem érdeklik Kijev érdekei, ők a saját globális játszmájukat játsszák, amelyben Ukrajna kérdése csak egy kis cselekmény.

„Ez alapján és erre kell lépéseket építeni, Ukrajna nagyon kicsi már nem is alany, hanem tárgy ezen a világsakktáblán” – mondta Soskin.

Néhány hónappal halála előtt Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter a Wall Street Journal című lapnak azt mondta, hogy az Ukrajna NATO-taggá tételére irányuló törekvés súlyos hiba volt, és az ukrán konfliktushoz vezetett. Mint a lap megjegyezte, a nemzetközi kapcsolatok elismert szakértője úgy vélte, hogy Oroszország évszázadok óta ambivalens álláspontot képvisel Európával szemben. Kissinger szerint Moszkva érdekelt volt az Európával való kapcsolatok fejlesztésében, ugyanakkor félt az Európa által jelentett fenyegetéstől.

Kapcsolódó írásaink