Külföld

Iszlám szélsőségesek csapdájában az igazgató

A francia állam beperli azt a tinédzsert, aki hamisan állította, hogy iskolájának igazgatója megütötte, amikor az iszlám kendőről vitáztak – írja a BBC.

Iszlám szélsőségesek csapdájában az igazgató
Gabriel Attal, francia miniszterelnök
Fotó: AFP/Hans Lucas/Xose Bouzas

A hírt maga Gabriel Attal francia miniszterelnök jelentette be.

Az eset még februárban történt, amikor az iskola igazgatója három diákot vont kérdőre a vallási kendő viseléséért, amit jelenleg a francia törvények tiltanak. A három diák közül kettő eleget tett a kérésnek, azonban az egyik diák nem. Az ezt követő veszekedés után a diák azonban megvádolta a tanárt, hogy az fizikai erőszakot alkalmazott vele szemben, és megütötte a vita hevében.

Ezen állításokról derült most ki, hogy hamis.

Ez azonban az intézmény vezetőjén már nem segített, ugyanis az eset utáni napokban halálos fenyegetések kezdtek keringeni a közösségi médiában. Samuel Paty esete óta – akit hasonló, vélt iszlám ellenes kiszólásáért fejeztek le a nyílt utcán – a francia hatóságok igen komolyan veszik a hasonló fenyegetéseket.

Ennek megfelelően az intézmény körül nem sokkal később már rendőrök jelentek meg, valamint az oktatási miniszter, Nicole Belloubet is látogatást tett.

Az igazgató végül pénteken egy körlevélben jelentette be, hogy a fenyegetések hatására lemond posztjáról.

„Meghoztam a döntést, miszerint saját magam biztonsága érdekében lemondok posztomról. Hét, élményekben gazdag évet töltöttem az oldalatokon és 45 évet a közoktatásban” – írta levelében a meg nem nevezett igazgató.

A fenyegetésekkel összefüggésben a hatóságok közlése szerint két embert elfogtak és előállítottak. A nagy port kavart eset kapcsán megszólalt Gabriel Attal miniszterelnök is, aki hangsúlyozta: „Az állam mindig azon emberek oldalán áll, akik az első sorból tapasztalják meg a szekularizmus megsértését és az iszlám térnyerési kísérletét oktatási rendszerünkben”.

Az eset miatt több francia politikus is felháborodását fejezte ki, köztük Marine Le Pen is, aki közösségi oldalán megosztott bejegyzésében úgy fogalmazott: Egyértelmű, hogy a francia állam képtelen megvédeni iskoláinkat. Hasonlóan Boris Vallaud is kollektív bukásról beszélt az igazgató lemondása kapcsán.

Az esetet súlyosbítja, hogy a múlt hét folyamán 30 Párizs környéki iskola kapott bombafenyegetéseket, amihez lefejező videót is kapcsoltak.

Kapcsolódó írásaink