Külföld

Megválasztották Ana Brnabić eddigi kormányfőt az új szerb parlament elnökévé

A 250 fős, egykamarás törvényhozás 153 tagja támogatta a megválasztását

Három napig tartó, nagyon heves, kiabálásokkal és fenyegetésekkel tarkított, sok esetben majdnem verekedésig fajuló vita után választotta meg elnökévé szerdán a szerb parlament Ana Brnabić eddigi miniszterelnököt.

Megválasztották Ana Brnabić eddigi kormányfőt az új szerb parlament elnökévé
Ana Brnabić lett az új szerb parlament elnöke
Fotó: AFP/Miguel Medina

A 250 fős, egykamarás törvényhozás 153 tagja támogatta a megválasztását, az ellenzék bojkottálta a voksolást.

A december 17-i előre hozott parlamenti választások után február 6-án kezdődött meg az új parlament alakuló ülése, a képviselők azonban akkor csak az esküjüket tették le. Az ülés hétfőn folytatódott. Szerdán a házelnök megválasztása után a parlament hat alelnökét is megválasztották, közülük az egyik Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) képviselője.

A parlament elnökének mihamarabbi megválasztása azért volt fontos, mert a belgrádi előre hozott önkormányzati választást követően nem tudott időben megalakulni a fővárosi közgyűlés, ezért ott újabb választást kell kiírni, ezt pedig csak a parlamenti elnök teheti meg.

A decemberi választásokat a Szerb Haladó Párt (SNS) nyerte meg, ezért várhatóan ezt a pártot kéri fel kormányalakításra Aleksandar Vučić köztársasági elnök. Az SNS várhatóan még a héten bejelenti, kit javasol miniszterelnöknek. Az új kabinetnek legkésőbb május 6-ig kell megalakulnia.

Ana Brnabić tíz nappal ezelőtt azért mondott le, hogy parlamenti elnökké választhassák. Az új kormány megalakulásáig a miniszterelnöki teendőket Ivica Dačić, a Szerbiai Szocialista Párt elnöke látja el, aki az előző kormányban külügyminiszter volt.

A 49 éves Brnabić 1998-ban az Egyesült Államokban szerzett közgazdasági diplomát, majd Nagy-Britanniában tanult tovább marketing szakon, és 2002-ben tért vissza hazájába.

2016 augusztusában az Aleksandar Vučić miniszterelnök vezette kormány közigazgatási miniszterévé nevezték ki. 2017-ben – miután Vučićot köztársasági elnökké választották.

Kapcsolódó írásaink