Külföld

London tízezer drónt ad Ukrajnának

Nagy-Britannia több mint tízezer drónt szállít az idén az ukrán fegyveres erőknek – közölte csütörtökön a londoni védelmi minisztérium.

London tízezer drónt ad Ukrajnának
Ez az FPV-drón már Ukrajnában van
Fotó: AFP/Anadolu/Wolfgang Schwan

A tájékoztatás szerint a megállapodás Grant Shapps brit védelmi miniszter csütörtöki kijevi látogatásán született.

Shapps találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akivel közölte, hogy a brit kormány 325 millió font (150 milliárd forint) értékű beruházási csomagot állított össze élenjáró technológiával készülő drónok gyártására és ukrajnai szállítására.

A drónokat brit hadiipari vállalatok gyártják.

Rishi Sunak brit miniszterelnök januárban már bejelentett egy 200 millió fontos (92 milliárd forintos) drónszállítási programot Ukrajna számára, és a csütörtökön ismertetett újabb megállapodás ennek a programnak az értékét egészíti ki 325 millió fontra – áll a londoni védelmi tárca beszámolójában.

A minisztérium tájékoztatása szerint a több mint tízezer drón nagy része videótávirányítással üzemeltetett (first-person view, FPV) eszköz, illetve egyszer használatos támadó drón, de szerepelnek a csomagban felderítési és haditengerészeti feladatokra alkalmazható drónok is.

A nagy manőverező képességű FPV-drónokat, amelyek valós idejű, precíziós irányítást tesznek lehetővé, eddig is sikerrel használták az ukrán fegyveres erők az orosz légvédelem kikerülésével végrehajtott csapásmérésekre – áll a brit védelmi minisztérium csütörtöki ismertetésében.

A brit kormány néhány napon belül másodszor jelentett be nagy értékű fegyverszállítási programot Ukrajna számára.

A londoni védelmi tárca február végén, az orosz invázió kezdetének második évfordulóján közölte, hogy Nagy-Britannia a következő egy évben 245 millió fontot (113 milliárd forintot) fordít olyan tüzérségi lövedékek beszerzésére, amilyenekre „sürgősen szükség van” az ukrajnai készletek feltöltése érdekében.

A brit kormány a háború kezdete óta pedig csaknem 12 milliárd font (több mint 5500 milliárd forint) gazdasági, humanitárius és katonai segélyt nyújtott Ukrajnának.

Kapcsolódó írásaink