Külföld

Az angolok megkongatták a vészharangot

A britek nem állnak készen egy háborúra

A brit Munkáspárt árnyékkormányának védelmi minisztere a hadsereg létszámának növelésére, a NATO-ban való erősebb szerepvállalásra készül, ha a Munkáspárt kormányra kerül – írta meg a Magyar Nemzet.

Az angolok megkongatták a vészharangot
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

– Nem állunk készen egy háború megvívására az orosz agresszió évtizede közepette – jelentette ki John Healey, aki az Egyesült Királyság munkáspárti árnyékkormányának védelmi minisztere, számolt be róla az Express angol hírportál.

Objektum doboz

A brit védelmi árnyékminiszter reformok szükségességét fogalmazta meg ahhoz, hogy Nagy–Britannia élen járhasson Európa védelmében, és képes legyen megfelelni ennek a kihívásnak.

Legnagyobb gyengénk fegyveres erőink állapota és egy olyan rendszer, amely nem alkalmas arra, hogy elrettentse és szükség esetén leküzdje azokat a konfliktusokat, amelyekkel ez az évszázad fenyeget bennünket – nyilatkozta a Sunday Expressnek adott interjúban.

Jelenleg a brit reguláris hadsereg állománya 73 000 fő. Haley erről az adatról úgy nyilatkozott, hogy ez a legkisebb létszám Napóleon óta, miközben a NATO emelni akarja a magas készültségi fokú erők létszámát.

Kiemelte, hogy Nagy-Britannia nem mutathat gyengeséget az Oroszországból érkező fenyegetéssel szemben, és ha Putyin győz Ukrajnában, akkor nem fog megállni ott.

Ezért hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság védelme Ukrajnában kezdődik.

Kiemelte, hogy az Egyesült Királyságnak a NATO-ban nagyobb szerepet kell vállalnia, az országnak szorosabbra kell fűznie a szövetséget Franciaországgal, Németországgal és az Európai Unióval, majd elmondta, hogy az Egyesült Királyság az orosz agresszió évtizedével néz szembe, és ezért kell fokozni a védelmet.

Ha az Egyesült Államokban Donald Trump lesz a republikánusok jelöltje, és az elnökválasztás után váltja Joe Bident a Fehér Házban, akkor egy jövőbeli munkáspárti kormánynak egy Joe Bidentől merőben eltérő vezetővel kell együtt dolgoznia.

Elismerte Trump azon lépését, hogy nyomást gyakorolt valamennyi NATO-országra, hogy teljesítsék kiadási kötelezettségeiket, és ragaszkodik ahhoz, hogy az államoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a védelemért.

Arra a kérdésre, hogy a kormány növelné-e a fegyveres erőknek szánt összeget a költségvetésből, úgy válaszolt, hogy a Munkáspárt akkora összeget fog erre rászánni, amennyi az ország védelméhez szükséges.

Az a korszak, amikor a konfliktusokra úgy tekintettünk, mint a világ más részein zajló eseményekre, véget ért, és fel kell készítenünk országunkat – és különösen fel kell készítenünk fegyveres erőinket –, hogy képesek legyünk elrettenteni ezeket a fenyegetéseket, és ha szükséges, felvállalni és legyőzni őket – jelentette ki, amikor arról a kihívásról beszélt, hogy bizonytalan nemzetközi helyzetben vállalná el a védelmi miniszteri posztot.

Jelenleg a hadsereg és annak részvétele az európai katonai műveletekben más európai országokban is kényes terület. Németországban a Taurus rakétákkal kapcsolatban robbant ki botrány. Bár a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellár állítja, hogy nem küld Németország Ukrajnába Taurus rakétákat, egy kiszivárgott hangfelvételen a Bundeswehr, a Szövetségi Védelmi Erő magas rangú tisztjei egy oroszok által közzétett, titkosítás nélküli csatornán folytatott megbeszélés egy prezentációról a Taurus rakéták ukrajnai felhasználásával kapcsolatos.

Kapcsolódó írásaink