Külföld
Pokolba a kénezéssel!

Immár másodszor adtak egymásnak randevút a lendvai vár mélyén a natúrborok termelői – írta meg szlovéniai nemzettestvéreink lapja, a Népújság. Mint a cikkben olvasható, a No Border Wine Festivalon hat környező állam tizenhat termelője vett részt.
A natúrbor-készítési gyakorlatot az utóbbi években már-már mozgalomnak is nevezhetjük, ugyanis számos országban talált követőkre és fogyasztóközönségre. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy vissza kell térni a gyökerekhez, a régmúlt idők borászati gyakorlatához – írja a lap. A mozgalom gyökereit 1978 körül kell keresnünk, amikor is a francia Beaujolais-ben először készítettek bioszőlőből kén- és adalékmentes nedűket.
Az úgynevezett „vin méthode nature” elnevezés szerint minősített organikus ültetvényről származó szőlőből kell származnia a natúr bornak, a termelők a borkészítésre szánt szőlőt csak kézzel szüretelhetik, valamint csakis spontán erjedési folyamatokat alkalmazhatnak, adalékanyagokat tilos a termékhez adni, illetve ugyancsak tiltott a szőlő összetételének a módosítása, valamint a „durvább” beavatkozások, például a szűrés és a hőkezelés. Továbbá tilos kén hozzáadása, amelyet az „általános” borkészítési technológia alkalmazása után a bor címkéjén is szükséges feltüntetni.
A lapban hozzáteszik, a hagyományos borkészítésnél számtalan borhibát és esztétikai problémát kell megelőzni, amelyek a natúr borok hívei körében nem számítanak rendellenességnek.