Külföld

Már most nem jön be az EU-s haderő

Aggodalom Olaszországban

Új horrornak nevezte a l'Unitá egyik cikkében a közös európai haderő gondolatát. Egyben jelezte, Olaszországra igen nagy teher hárulna a tervezett, százmilliárd eurós indulóbüdzséből.

Már most nem jön be az EU-s haderő
Itt még csak az ukrajnai fegyverszállítások ellen tüntetnek Rómában. Hamarosan jöhet az újabb tiltakozó hullám?
Fotó: AFP/NurPhoto/Andrea Ronchini

Feltűnő az ellentét az európai vezetők által előszeretettel hangoztatott béke és az új, nagyon erős, esetleg atombombával felszerelt hadsereg melletti kiállás között – írta keddi cikkében a l'Unitá. Mint emlékeztetnek, a tervet hamarosan hivatalosan is bemutatják. A projektről egyébként Ursula Von der Leyen beszélt vasárnap Münchenben.

A cikkben aláhúzzák, a közös hadsereghez erős kezdeti finanszírozásra lesz szükség – akár kölcsön árán is. Az indulóösszeg százmilliárd euró lehet, amelyből körülbelül tizenötöt Olaszországnak kellene fizetnie.

Kapcsolódó írásaink