Külföld

A Nyugat és Kína megállapodása rendezné a vörös-tengeri válságot?

Szomália elnöke szerint a Nyugat és Kína közötti paktumra van szükség

A Vörös-tengeren kialakult konfliktushelyzet a globális kereskedelmet veszélyezteti, és csakis a Nyugat és Kína közötti paktum teremthet stabilitást – hangoztatta Haszán Sejk Mohamud szomáliai elnök a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjúban szerdán.

A Nyugat és Kína megállapodása rendezné a vörös-tengeri válságot?
Haszán Sejk Mohamud szomáliai elnök
Fotó: ABUUKAR MOHAMED MUHIDIN / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Kijelentette: „ a Vörös-tengeren zajló nagy játszmában a Nyugat és Kína közötti paktumra van szükség a stabilitás és a kölcsönös gazdasági érdekek védelme érdekében a globális kereskedelmi szempontból döntő jelentőségű térségben”.

A Vörös-tengerre és az Indiai-óceánra egyaránt néző afrikai ország államfője úgy vélte, hogy a nemzetközi politikai szereplőknek kell megoldást találniuk, mivel a térség államai egymással is konfliktusban állnak, miközben belső válsággal is küzdenek. „Jemen válságban van, és Szudán is nehézségbe került” – hangoztatta.

Haszán Sejk Mohamud a vörös-tengeri kereskedelmi útvonalon kialakult helyzetet kommentálta: az Irán által támogatott, Jemen legsűrűbben lakott területét ellenőrzésük alatt tartó síita húszi lázadók a Gázai övezeti izraeli hadművelet miatti tiltakozásul november 19. óta számos drón- és rakétatámadást hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi vagy hadihajók ellen.

Szomália elnöke úgy vélte, Kína jelenléte Afrikában azokat az infrastrukturális befektetéseket garantálja, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a kontinens gazdasági fejlődése: „utak, hidak, kikötők, repülőterek építéséről van szó, melyekre Afrikának szüksége van”.

Megjegyezte: a Nyugat ezzel egyidőben jól teszi, ha a demokrácia és az emberi jogok védelmével foglalkozik, de hasonlóan fontos az élelmiszerbiztonság, valamint az energetikai ellátás biztosítása és a klímaváltozás negatív hatásainak elkerülésére szánt forrásokhoz való hozzájutás elősegítése.

Haszán Sejk Mohamud a La Repubblica római szerkesztőségében nyilatkozott a Rómában rendezett Olaszország–Afrika csúcstalálkozót követően.

Hangsúlyozta, hogy az európai és nemzetközi intézmények részvételével tartott konferencia volt az első, amelyen ilyen sok, 54 afrikai ország képviseltette magát, mivel kölcsönös érdekegyeztetés zajlott.

Szomália elsősorban a biztonságot, az energiaellátást, az infrastruktúra kiépítését és az információ-megosztást tartja elsőrendűnek.

Elmondta, hogy a 17 milliós ország lakosságának hetven százaléka huszonéves, ezért Szomália egyedül nem tudja a kitűzött feladatokat teljesíteni.

„Mi rendelkezünk a leghosszabb tengerszakasszal Afrikában, és ha nem tudjuk biztonságba helyezni, nem vagyunk képesek ellenőrzés alatt tartani a migrációs áramlatot, valamint a kalózok vagy a terroristák támadásait sem” – fejtette ki Hasszán Sejk Mohamed.

A szomáliai elnök emlékeztetett arra, hogy január 7-én törvénnyel érvénytelenítette a szomszédos Etiópia és a függetlenségre törekvő, magát Szomáliföld köztársaságnak nevező terület között az év elején kötött megállapodást. A megállapodás értelmében a függetlenségét 1991-ben kikiáltó Szomáliföld a következő ötven évre egy húsz kilométer hosszú tengerszakaszt bocsát Etiópia rendelkezésére a Vörös-tengeren, kikötő és katonai bázis kiépítése céljából. Cserébe az etiópiai légitársaság felveszi célállomásai közé Szomáliföldet, elismerve ezzel a köztársaság létezését, amelyet eddig egyetlen állam sem ismert el.

Kapcsolódó írásaink