Külföld
Texas kontra Biden-adminisztráció
Példa nélküli szembenállásra került sor a Rio Grande partján, Biden pedig komoly árat fizethet érte

Nehéz időszak vár az Amerikai Egyesült Államok elnökére, Joe Bidenre, miután tegnap Greg Abbott, Texas republikánus kormányzója kikiáltotta az állam alkotmányos, önvédelemhez való jogát. A kormányzó szerint ugyanis a szövetségi kormányzat csődöt mondott a bevándorlás kezelésében. A történet középpontjában egy kis déli városka, Eagle Pass és az ott található Shelby Park áll, azonban a háttérben jól érezhetően kirajzolódik a novemberi amerikai elnökválasztás egyik nagy kérdése, a bevándorlás.
Texasra déli államként hagyományosan nagy nyomás nehezedett a migráció tekintetében, azonban az elmúlt időszak új kihívásokat is tartogatott ezen a téren. Míg Donald Trump elnöksége idején a republikánus vezetés egyik legfontosabb ígérete a dél felől érkező migráció kezelése volt, addig a Joe Biden vezette, demokrata kormányzat ebben a kérdésben is a liberális álláspontra helyezkedett.
A nyár folyamán sorra érkeztek a képek, ahogy a bevándorlók több ezer fős karavánokba szerveződve gyalogolnak a déli határ felé, eközben azonban a Biden-adminisztráció a füle botját sem mozdította. Texas állam vezetői többször is jelezték a szövetségi kormányzat felé, hogy a megnövekedett migrációs nyomás okán komoly biztonsági fenyegetéssel néznek szembe, azonban ez nem hatotta meg a washingtoni vezetést. Ennek okán az állam vezetése saját kezébe vette az irányítást, és számos törvényt fogadott el a hatékony védekezés érdekében.
Szöges drót vagy nem szöges drót
A politikai szócsata jogi harccá eszkalálódott Eagle Pass városában, miután a Rio Grande folyó partján található Shelby Park területén többen is a vízbe fulladtak az átkelési kísérlet folyamán, ennek kezelésére pedig a szövetségi kormány elrendelte az amerikai oldalon található szögesdrótkerítés eltávolítását, amelyet épp Texas állam vezetése telepített a Biden-adminisztráció tétlensége miatt.

Greg Abbott válaszul megtámadta az intézkedést, azonban a Legfelsőbb Bíróság Joe Bidenék javára döntött a kérdésben. Az ítélet nyomán aztán a Határőri Szolgálat munkatársai el is kezdték eltávolítani a kerítést. Ezt elégelte meg a tegnapi nap folyamán Abbott és a republikánus vezetés, a kormányzó pedig ki is hirdette az állam önvédelemhez való, alkotmányos jogát. Ennek eredményeképp a Texasi Nemzeti Gárda átvette a terület irányítását, a szövetségi kormányzat által irányított Határőri Szolgálat munkatársainak pedig megtiltották a területre való belépést.
Texas kontra Amerikai Egyesült Államok
A Joe Biden-féle vezetés sosem kezelte prioritásként a bevándorlás kérdését, ez pedig – úgy fest – még komolyan visszaüthet majd a választási kampányban. Greg Abbott indoklása szerint ugyanis a legfelsőbb bíróság végzése figyelmen kívül hagyható, miután a republikánus politikus véleménye szerint a szövetségi kormányzat csődöt mondott Texas megvédésében.
Abbott egészen odáig ment, hogy kijelentette: Joe Biden és kormánya nem tartja be a szövetségi bevándorlási törvényeket.
„Ahelyett, hogy Joe Biden betartatná a kongresszus által is elfogadott bevándorlási törvényeket, és vád alá helyezne mindenkit, aki illegálisan próbál meg belépni az országba, bíróságra megy és bepereli Texas államot, amiért megvédi magát” – kommentálta döntését Abbott.

A kormányzó egyébként évek óta harcol a szövetségi kormányzattal, már ami a bevándorlás kérdését illeti, azonban ilyen mértékű szembenállásra egy állam és Washington között eddig még nem volt példa.
Abbott egyébként nem maradt magára a harcban, a déli államok ugyanis sorban beállnak Texas mögé. „A szövetségi vezetés polgárháborút rendez, Texasnak ki kell állnia magáért” – kommentálta a legfelsőbb bíróság döntését Clay Higgins, Louisiana republikánus képviselője.
Egyelőre pedig úgy néz ki, Texas állja is a sarat, hiszen az állam nemzeti gárdája nemrég közleményt adott ki, amelyben jelezték: elkötelezettek az állam szuverenitásának megvédésében, és állni fogják a sarat.
A novemberi választásokig még sok idő van ugyan hátra, de az már most jól látszik, hogy Joe Biden és kormánya nagy árat fizethet még az illegális bevándorlás kérdésének sajátságos kezeléséért.