Külföld
A plágium ellen hirdetett harcot, végül kiderült, hogy ő is plagizált
Lemondott a norvég felsőoktatási miniszter, aki a plágium elleni harcot tűzte zászlajára, a gond csak azzal volt, hogy ő is plagizált

Lemondott a kutatásért és felsőoktatásért felelős miniszter Norvégiában. A hír hátterét annak már-már tragikomédiába illő előzményei miatt érdemes jobban megismernünk.
Sandra Borchnak ugyanis azért kell távoznia, mert kiderült: szakdolgozatának húsz százalékát plagizálta, másik hat tudományos munkából másolta.
Az ügy pikantériája, hogy mindennek ellenére komoly harcot hirdetett a plagizálás ellen, amelyet – mondhatjuk – kiemelten is kezelt. Történt ugyanis, hogy egy diák ügyét egészen a legfelsőbb bíróságig vitte. Az egyetemistát az alsóbb fokú bíróság felmentette az önplagizálás vádja alól, de a miniszter nem hagyta annyiban, és fellebbezett az ítélet ellen. Azzal érvelt, hogy az ügy minden norvég diák számára fontos, mert tisztázza, hogy milyen szabályok vonatkoznak a csalásra, és azokat hogyan lehet betartatni.
Valószínűleg ez háborított fel annyira egy oslói közgazdászhallgatót, hogy vizsgálódni kezdett Borch dolgozata körül, amelybe egy norvég újság is bekapcsolódott, és az ügy vége a miniszter lemondása lett.
Jonas Gahr Støre kormányfő azt mondta az ügyről, hogy a plágium nem fér össze egy felsőoktatásért felelős miniszterről alkotott képpel. Borch utódjának Oddmund Løkensgard Hoelt nevezte ki.