Külföld

Kínai nagykövet: A kétoldalú kapcsolatok fejlesztése idén is kiemelt cél

A Kínai Népköztársaság nagykövete, Gong Tao az év eleje alkalmából tartott sajtómegbeszélést, ahol szóba került többek között a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, a kínai gazdaság helyzete, valamint a tajvani választás is.

Kínai nagykövet: A kétoldalú kapcsolatok fejlesztése idén is kiemelt cél
Gong Tao, a Kínai Népköztársaság nagykövete a sajtó képviselőivel
Fotó: MH/Embassy of the People’s Republic of China in Hungary

A nagykövet a megbeszélésen kiemelte, a 2023-as évben kitüntetett figyelmet kapott a nemzetközi sajtóban Kína, azonban ez nem volt mindig kedvező, hiszen a nyugati sajtó egy jelentős része jól körülhatárolható narratíva mentén írt az országról, számolt be az eseményekről. Ugyanakkor Gong Tao hangsúlyozta, Kína továbbra is elkötelezett céljai megvalósításában, legyen szó akár az Egy övezet, egy út kezdeményezésről, vagy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről.

A nagykövet emlékeztetett, idén nem csak a Kínai Népköztársaság ünnepli majd fennállásának 75. évfordulóját, de a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének is a 75. évfordulóját ünnepeljük majd, hiszen hazánk az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot 1949-ben.

A jeles évforduló okán a nagykövet tájékoztatása szerint idén is számos magas szintű találkozóra kerül majd sor, mind itthon, mind pedig Kínában. Gong Tao ennek kapcsán elárulta, még az év elejével hazánkba látogat majd a kínai vidékfejlesztési és agrárminiszter, Tang Renjian, valamint a kínai kulturális miniszter, Luo Shugang is, akik kétoldalú megbeszélést folytatnak majd magyar kollégáikkal. A látogatások kapcsán megjegyezte, az agráriumban való együttműködés erősítése mind két fél számára fontos, hiszen mind két ország hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a mezőgazdaságra.

Az európai eseményekhez kapcsolódva Gong Tao emlékeztetett, a kínai miniszterelnök, Li Qiang nemrég delegációt vezetett az 54. davosi Világgazdasági Fórumra, ahol többek között az ukrajnai helyzet rendezéséről is egyeztetett, valamint együttműködés erősítését és a falak lebontását szorgalmazta a világgazdaság területén, hangsúlyozva, hogy Kína továbbra is készen áll a konstruktív együttműködésre.

Ennek kapcsán kiemelte, számos olyan hang van az Európai Unión belül is, ami a Kínával való együttműködéssel összefüggésben kockázatcsökkentésről beszél, ahogy számos olyan hang is akadt az elmúlt években, amelyek már temették az ország gazdaságát, azonban a valóságban a kínai gazdaság diverz és továbbra is stabil. Ennek bizonyítéka, hogy a 2023-ra tervezett növekedést meg is haladta az ország, hiszen az 5 százalék helyett a legfrissebb adatok szerint 5,2 százalékkal zárta a tavalyi évet. Gong Tao elmondta, a kínai kormány továbbra is ösztönzi majd vállalkozásokat a hazánkba való befektetésre, a jelenleg is futó projektek mögül pedig – mint amilyen a Budapest–Belgrád vasútvonal – továbbra sem kíván kihátrálni. A sajtót bejárt hírekkel ellentétben egyébként a nagykövet hangsúlyozta, a Szerbiát és Magyarországot összekötő, az Egy övezet, egy út kezdeményezésen belül épülő vasútvonal a kínai félnek is kiemelte jelentőséggel bír, így annak építését a lehető legmagasabb minőségben és az ütemterveknek megfelelően fejezik be.

A nagykövet a megbeszélésen kommentálta a tajvani választások eredményét is, amit a nemzetközi sajtó kiemelt figyelemmel kísért. Nyomatékosította, a kínai fél álláspontja eddig is és ezután sem fog változni: Tajvan a Kínai Népköztársaság elidegeníthetetlen része, az újraegyesítés pedig a szoros két oldalán lakó emberek feladata. Ez ügyben a kínai fél már számtalanszor leszögezte, a Tajvan kérdését vörös vonalnak tekinti, ennek megfelelően Kína sem eddig, sem ezután nem tűr semmiféle külső beavatkozást a tajvani szorossal kapcsolatban, a nemzetközi közösséget pedig továbbra is az egy Kína elvének betartására szólította fel.

Végezetül Gong Tao elmondta, a kínai diplomácia továbbra is elkötelezett, hogy a Hszi Csin-ping elnök által életre hívott emberi sorsközösség kezdeményezést tovább építse. Ennek egyik legjobb módja továbbra is a kultúrák közötti kapcsolatok erősítése. Kiemelte, a közelgő holdújév erre is kiváló alkalmat teremt, hiszen a hazai kínai közösségek is számtalan programmal készülnek az eseményre. Az idei évben a Fővárosi Állat- és Növénykert is beszállt az ünneplésbe, hiszen december 16-án megnyitotta kapuit a Biodóm, ahol 70 napon keresztül, február 24-ig minden este megtekinthető a Sárkány Éve Lampion Fesztivál, amit a nagykövet is meleg szívvel ajánlott minden érdeklődőnek.

Kapcsolódó írásaink

Nyakunkon a holdújév

ĀIdén február 4-re esik a kínai újév, amely hagyományosan a legnagyobb ünnep Kínában, és amelyet számos népszokás kísér