Külföld

Ursula von der Leyennel tárgyalt Novák Katalin Davosban

„A megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+-program állt” – írta közösségi oldalán a magyar köztársasági elnök, olvasható a Mandineren megjelent cikkben.

Ursula von der Leyennel tárgyalt Novák Katalin Davosban
„A megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+-program állt” – írta közösségi oldalán
Fotó: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin arról számolt be a közösségi oldalán, hogy Davosban Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt.

A köztársasági elnök azt írta, a Világgazdasági Fórumon

sok nehéz kérdést kellett megvitatnunk Ursula von der Leyennel”.

Azzal folytatta: „megbeszélésünk középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+-program állt”.

„Bízom benne, hogy a magyar hallgatókat a továbbiakban sem fosztják meg a külföldi tanulás adta lehetőségektől” – zárta a bejegyzést Novák Katalin.

Objektum doboz

Az államfő szerda reggel részt vesz a Defending Europe's United Front című panelbeszélgetésen - közölte a Sándor-palota. A panelbeszélgetés témája az európai védelmi együttműködés és a NATO-bővítés.

A magyar államfő mellett Andrzej Duda lengyel elnök, Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz politikai aktivista, a 2020-as elnökválasztás jelöltje és Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök is részt vesz a panelbeszélgetésen. Az esemény moderátora Roula Khalaf, a Financial Times című brit lap szerkesztője lesz.

Kapcsolódó írásaink