Külföld

Napokon belül az élelmiszerek is elfogyhatnak Németországban

A Bajor Gazdák Szövetsége korábban azzal fenyegetőzött, hogy megakadályozza a németországi élelmiszer-ellátást. – Eddig tartózkodtunk az infrastruktúra, például az élelmiszer-ellátás blokkolásától – mondta az Origó hírösszefoglalója szerint Günther Felßner, az egyesület elnöke az Augsburger Allgemeinének, kilátásba helyezve, hogy ez megváltozik.

Napokon belül az élelmiszerek is elfogyhatnak Németországban
Nemcsak a német gazdáknak, a társadalom többségének is elege van a kormányból
Fotó: DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP / DPA / BERND WEISSBROD

A portál összeállítása szerint Holger Hennies, az alsó-szászországi LandVolk elnöke közölte: „Kitartunk. A tél még hosszú. Csak figyelmeztetni tudom a politikusokat, hogy másként kormányozzanak, mint ahogyan jelenleg teszik".

A tüntetőket erősíti, hogy a közvélemény-kutatások adatai szerint, ami jelenleg a német utcákon történik, azzal a társadalom széles körben egyetért.

A lakosság többsége támogatja a gazdák követeléseit, 45 százalék pedig úgy nyilatkozott: maga is utcára vonulna a kormány politikája ellen.

A BILD INSA felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek 69 százaléka támogatja a gazdák követeléseit, és mindössze 22 százalék ellenzi a tiltakozást. A Forsa felmérése szerint pedig a megkérdezettek 81 százaléka megérti a gazdálkodók útlezárásait, csak 18 százalék ellenzi azt.

Olaf Scholz kancellár népszerűségi mutatója 19 százalékra zuhant, és a németek kétharmada már leváltaná posztjáról.

Mint ismert, tüntetők országszerte autópályákat, gyorsforgalmi utakat bénítottak meg és tömegtüntetéseket tartottak. Dudáltak és villogtak a mezőgazdasági gépek, végeláthatatlan sorokban álltak az elmúlt napokban például Augsburgban és Nürnbergben is.

A termelők a kormányzati megszorítások miatt, végső elkeseredésükben vonultak utcára. „Azt szeretnénk elérni, hogy ne emeljék az útdíjakat és a gázolaj árát. Továbbá, hogy megmaradjanak az eddigi támogatások, ezért küzdünk" – foglalta össze követeléseiket az egyik riportban Hubertus Krupp gazda.

Tavaly decemberben jelentette be a német baloldali kormány, hogy a költségvetési nehézségek miatt évi 480 millió eurót vonnak el a mezőgazdaságtól. Megszüntetnék a gázolaj-támogatásokat és csökkentenék az adókedvezményeket. Később már visszakoztak: az intézkedéseknek csak egy része valósulna meg, és nem azonnal, hanem fokozatosan.

Kapcsolódó írásaink

A német gazdák nem adják fel

ĀHetedik napja tüntetnek a gazdák Németországban és nem adják fel, folytatják a tiltakozó akciókat, hétfőre minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek Berlinbe, amelyhez a fuvarozók is csatlakoznak