Külföld
Az amerikaiak megtalálták a felelőst Ukrajna ellentámadásának kudarcáért

A Nyugat többet és gyorsabban is tehetett volna annak érdekében, hogy felkészítse Kijevet a júniusban kezdődött ellentámadásra – írta a The Washington Post oldalán megjelent véleménycikk szerzője.
Lee Hockstader úgy véli, az Egyesült Államokban a republikánusok, az Európai Unióban pedig az „erős ember”, Orbán Viktor blokkol több tízmilliárd dollárnyi támogatást.
Kétségtelen, hogy Ukrajna is követett el katonai hibákat – ismerte el a publicista.
A szerző azt is megemlítette, hogy véleménye szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök immár elérhetőnek látja az ukrajnai győzelmet, hiszen miközben az orosz gazdaság teljesen átállt a háborús üzemmódba, addig az Ukrajnának nyújtott nyugati segítség a fent említett okok miatt akadozik.
Úgy tűnik, Washington és európai szövetségesei kimerültek – áll a cikkben.