Külföld

Szlovénia az ENSZ BT tagja lett

Szlovénia kis mérete kiegyensúlyozottságot jelent, ami lehetővé teszi, hogy olyan sikereket érjen el, amelyek a nagy országok számára elérhetetlen történelmük és saját érdekeik terhei miatt – közölte Robert Golob kormányfő hétfőn, miután Szlovénia január elsején hivatalosan is megkezdte kétéves, nem állandó tagságát az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT).

Szlovénia az ENSZ BT tagja lett
Robert Golob egy tanácskozáson
Fotó: AFP/Hans Lucas/Union Europeenne

A kormányfő szerint Szlovénia olyan időszakban csatlakozik a szervezethez, amikor a nemzetközi közösség előtt egyre nagyobb kihívások állnak. Aktív tag lesz, és keményen fog dolgozni a kiegyensúlyozott nemzetközi kapcsolatokért és a különösen kiszolgáltatottak védelméért – írta nyilatkozatában. „A világ szeme ránk szegeződik. A bennünket ért tiszteletet fordítsuk olyan tettekre, amelyek hozzájárulnak a világ legproblémásabb helyeinek békéjéhez és stabilitásához” – hangsúlyozta.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagjaként Szlovénia folytatni fogja tevékenységét az emberi jogok területén, amelyek előfeltételei a békének és a biztonságos társadalmaknak, a nemek közötti egyenlőségnek, a fenntartható fejlesztési célok elérésének és egy igazságosabb világnak – fogalmazott Golob. „Nem fogunk megfeledkezni a szolidaritás és az emberiesség fontosságáról. Az elmúlt 75 évben soha nem volt még ekkora szükség a szolidaritásra, mint ma” – húzta alá.

Hozzátette: együtt fognak működni a BT többi tagjával. Nem csendes megfigyelők, hanem aktív résztvevők lesznek. Partnerségeket és koalíciókat fognak építeni a tagokkal, és mindegyikükkel külön-külön is keresni fogják a közös hangot. Golob megjegyezte: szeptemberben Szlovénia lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöke, és lehetősége lesz arra, hogy befolyásolja a multilateralizmus jövőjét. Ekkor New Yorkban csúcstalálkozót tartanak, ahol a vezetők megállapodást fogadnak el a jövőről – magyarázta, majd hozzáfűzte, hogy Szlovénia elnökségére a lehető legjobbkor került sor. A külügyminisztérium külön honlapot is indított buildingtrust.si címen, amely az ENSZ Biztonsági Tanácsának aktuális eseményeiről, valamint Szlovénia munkájáról és kezdeményezéseiről tartalmaz információkat BT tagsága ideje alatt.

A BT 15 tagból áll, amelyek közül az öt nagyhatalom vétójoggal rendelkező, állandó tag, tíz másik tagot pedig két évre választanak be a testületbe.

Kapcsolódó írásaink