Külföld

Ifjabb Lomnici Zoltán: jogtalanul „tisztogatnak” a lengyel köztévében

Jogtalan a lengyel köztévében zajló „tisztogatás” – erről beszélt ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány tanácsadója az M1 aktuális csatorna Híradójában pénteken délután.

Ifjabb Lomnici Zoltán: jogtalanul „tisztogatnak” a lengyel köztévében
Ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég Alapítvány tanácsadója
Fotó: MH/Purger Tamás

A lengyel jogi szabályozás egyértelmű, a lengyel köztévé vezetőinek gyors eltávolítását nem lehetett volna országgyűlési határozattal végrehajtani, magasabb szintű jogszabályt, törvényt kellett volna módosítani, ez így alkotmányellenes. Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök is alkotmányos válságról beszélt a történtek kapcsán – hangsúlyozta az alkotmányjogász.

Hozzátette: a lengyel közmédiával történtek mutatják, hogy Donald Tusk új lengyel miniszterelnök magáévá tette a magyar baloldal 2022-es választások előtti terveit, melyek szerint győzelem esetén felfüggesztik a jogállamot, alkotmányosságot.

Donald Tusk az elemzők szerint az amerikai Demokrata Párt vezetőinek, Soros György nyílt társadalom alapítványainak és Brüsszelnek az érdekeit hajtja végre. Amikor pedig ezeket a Lengyelország szempontjából külső érdekeket a lengyel emberek érdekei elé helyezi, sérül a lengyel szuverenitás – fejtette ki a szakember.

Ifjabb Lomnici Zoltán rámutatott arra is, hogy ami Lengyelországban történt, szembemegy azzal az európai szellemiséggel, amit Donald Tusk évekkel ezelőtt az Európai Tanács elnökeként hirdetett, továbbá bizonyítja, hogy a brüsszeli bürokraták nem veszik komolyan a jogot, a „politika szolgálólányává silányítják”, politikai érdekeiknek rendelik alá.

A történtek megmutatják azt is, mi lett volna, ha a 2022-es magyar választásokon a „dollárbaloldal” nyert volna: nyílt politikai erőszak és tisztogatás – jegyezte meg ifjabb Lomnici Zoltán az M1 Híradójában.

Kapcsolódó írásaink