Külföld
Nógrádi György: Az EU támogatása nem segít az ukránokon, és a nagy részét el fogják lopni

– A legfrissebb haditudósítások és elemzések, köztük azok is, amelyeket az ukrán sajtóban olvastam, elég borulátóak. Lényegében orosz előretörésről számolnak be. Milyen most a helyzet a frontokon?
– Gyakorlatilag eljutottunk oda, hogy Ukrajnában látványossá vált a politikai és katonai vezetés szembenállása. Eljutottunk oda, hogy az ukrán államfő a hadsereg vezetőivel úgy tárgyal, hogy a vezérkari főnök ne legyen ott, mert a vezérkari főnök álláspontja teljesen más, mint az övé. Zaluzsnij azt mondja, hogy ez az ukrán hadsereg csak védelemre alkalmas, támadásra nem, Zelenszkij viszont erőlteti, hogy a hadseregnek támadnia kell, és az egy nappal ezelőtti szokásos esti beszédében is azt mondta: meg kell akadályozni, hogy a fronton a kezdeményezést az orosz erők átvegyék. Pedig az orosz mennyiségi fölény nyilvánvaló, és ezt néhány Leopard harckocsi és F–16-os nem képes ellensúlyozni. A nyugati politika elkezdte átértékelni a helyzetet, mára széles körben egyértelművé vált, hogy Ukrajna a katonai sikereket nem tudja hozni. Ennek ellenére az Európai Unió vezetése újabb 50 milliárd eurót akar adni az ukránoknak, aminek a jelentős részét szokás szerint elfogják lopni. Ezt nem csak én mondom, az amerikai képviselőház többsége ugyanezt gondolja. Szóval, Ukrajna ezt a háborút nem tudja megnyerni. Az a NATO főtitkár, Stoltenberg, aki kitartóan hitt a győzelemben, néhány napja maga is kijelentette, hogy nincs esély az áttörésre. Ezek a hírek csak ráerősítenek erre.
– A Washington Post a közelmúltban érdekes cikket közölt, amiben az áll, hogy a kudarcos ellentámadást a nyugati, elsősorban amerikai katonai szakértők tervezték meg. Az ő ötletük volt, hogy frontális támadást kell intézni az orosz védelem ellen, ami majd egy-kettőre átszakad. Aztán meglepődtek. Hogyan számíthatták ennyire el magukat?
– A helyzet ennél sokkal összetettebb. Azt látni kell, hogy a háború előtti évektől Ukrajna területén nagyon sok nyugati katonai szakértő van. Hadd tegyem hozzá, hogy ezek egy igen nagy százaléka nem az első vonalból jött. Viszont, ha megfigyelik: csak az elmúlt napokban, mit mondtak az első vonalbeli szakértők, többek közt a korábbi német vezérkari főnök, aki a NATO katonai bizottságának elnöke is volt? Azt, hogy az Ukrajnával szemben támasztott elvárások irreálisak. Nem nyerhetnek. Ami ezen kívül a sajtóban megjelenik, az a felelősség szétkenése, hogy „az amerikaiak és britek mondták”, de van egy ukrán vezérkar is. Nem csak az államfő van ott, aki nem ért a katonai kérdésekhez, viszont mindenbe bele beszél. Tehát felelőssé tenni a nyugatiakat lehet, de ennél a helyzet összetettebb. Nem egy-két emberen múlott az, hogy amikor a NATO csúcsig az ellentámadás nem tudta elérni a kitűzött célokat, akkor nem ismerték fel, hogy az oroszok által kiépített háromlépcsős védelem áttörésére Ukrajna alkalmatlan.
– Egy német CDU-s politikus, a Bundeswehr korábbi ezredese a minap azt mondta a Die Weltnek, hogy rá kéne venni az EU-ba menekült urán férfiakat a hazatérésre. Roderich Kiesewetter szerint 10-20 hadosztályt is fel lehetne állítani belőlük… Mit gondol erről?
– Kicsit pontosítsuk, mert ennek van egy előzménye. Az ukrán állam az ősz folyamán felhívást tett közzé, amiben jelezte: aki most nem megy haza harcolni, azt a háború után bíróság elé állítják. Persze, nem ment senki. Mert – egy. Hol lesz ez a kormány a háború után? Kettő. Miért menne haza bárki meghalni, ha már egyszer elhagyta az országot. És három: rendkívül tisztelem ezt az ezredest, ő a CDU egyik katonai szakértője, de a CDU jelenleg ellenzékben van, ez pedig egy csacsiság. Na most, Konrad Adenauer egyszer azt mondta: három dolgot nem szabad komolyan venni. Amit a férj a feleségének ígér. Amit a férfi vadászat után mesél. És azt, amit a politikus a választási harcban állít. Ez vonatkozik Kiesenwetterre is. Teljesen nyilvánvaló, hogy önként senki nem fog hazamenni meghalni. Ráadásul a legtöbb nyugat-európai ország már leszögezte: nem hajlandó eleget tenni az ukrán kérdésnek, nem fog hazaküldeni senkit. Csak zárójelben jegyzem meg: Németország tele van tehetséges katonákkal, és ez az ezredes is megtalálta a helyét – a CDU-ban.