Külföld

Terítékre kerül Ukrajna ügye Párizsban

Ukrajnáról, a közel-keleti helyzetről és az unió bővítéséről is tárgyalni fog Macron francia elnök Orbán Viktorral.

Terítékre kerül Ukrajna ügye Párizsban
Emmanuel Macron és Orbán Viktor fontos megbeszélések elé néz
Fotó: AFP/Jean-Christophe Verhaegen

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök csütörtökön munkavacsorán tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel Párizsban, az Elysée Palotában – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Közben a francia államfő hivatala közzétette a tervezett tárgyalási témaköröket.

Az Elysée Palotának a sajtó számára kiküldött tájékoztatása szerint a két vezető megvitatja a december 14-i és 15-i Európai Tanács napirendjén szereplő különböző témákat, köztük az Ukrajnának nyújtott európai támogatás aspektusait, a közel-keleti helyzetet, a bővítéssel és az Európai Unió reformjával kapcsolatos kérdéseket. Szóba kerülnek majd uniós biztonsági és védelmi ügyek, valamint a 2021–2027-es többéves pénzügyi keret felülvizsgálata is.

Kapcsolódó írásaink