Külföld
Vitalij Klicsko: Ukrajna az oroszországihoz hasonló autoritarizmus felé halad
A kijevi polgármester szerint veszély fenyegeti a demokráciát

A jelentés szerint Klicsko elmondta: „Egy pillanatban megszűnünk különbözni Oroszországtól, ahol minden egy ember szeszélyén múlik. Jelenleg egyetlen független intézmény működik, de óriási nyomás nehezedik rá: a helyi önkormányzat.”
Mint Kijev polgármestere kifejtette: „A háború első hónapjaiban az ország vezető nélkül maradt, nyílt káosz uralkodott, a polgármesterek véleményformálóként, a városok védelmében, a katonaságnak nyújtott támogatásban kulcsszerepet játszottak.” Egyúttal úgy vélte, hogy az Elnöki Hivatal a polgármestereket „csökevényeknek” tekinti, csak akadálynak az ország hatalmi struktúráinak központosításában.
Arra a kérdésre, hogy Ukrajnában komoly veszély fenyegeti-e a demokráciát, Klicsko kis szünet után azt válaszolta: „Igen”. Szerinte azonban „szinte lehetetlen csak úgy tekintélyelvű állammá tenni Ukrajnát”, mert az ukránok túlságosan szabadságszeretők ehhez. „A teljes háború kezdete óta egyetlen találkozóm vagy telefonbeszélgetésem sem volt Volodimir Zelenszkij elnökkel” – erősítette meg Kijev polgármestere.