Külföld

Macron lerövidítené a francia iskolai szünidőt

Masszív vita indult az ügyben

A Guardian jelentése szerint Emmanuel Macron egy igen masszív vitát generált azzal, hogy bejelentette, le akarja rövidíteni a francia iskolai szüneteket: a szülők és a szakszervezetek sem értenek egyet vele. A Le Point magazinnak adott interjúban a francia államfő kijelentette, Franciaországban „túl sok az iskolai szünet” – szúrta ki a Liner.

Macron lerövidítené a francia iskolai szünidőt
Emmanuel Macron
Fotó: NorthFoto

Kifejtette, úgy véli, hogy azon gyermekeknek, akikről megállapították, hogy lemaradásban vannak az iskolai munkával, a szokásos, szeptember eleji visszatérés helyett augusztus 20-án kellene visszatérniük a tantermekbe felzárkóztató órákra. A középiskolásoknak pedig, akik gyakran júniusban fejezik be a tanévet, ha nincsenek vizsgáik, egész hónapban az iskolában kellene maradniuk – írták.

Franciaországban a hasonló országok átlagához képest körülbelül két héttel több iskolai szünetet tartanak egész évben – tették hozzá.

Kapcsolódó írásaink