Külföld

Nekiment a német katolikus vezető az AfD-nek

Problémásnak tartja a tradicionalista katolikusok erősödését is, akik szerinte „egyre hangosabbak és furcsábbak lesznek”

A Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke szerint az AfD nézetei nem férnek össze a kereszténységgel, és ki is szorítaná tagjait a katolikus szervezetekből – írja a mandiner.hu.

Nekiment a német katolikus vezető az AfD-nek
Nekiment a német katolikus vezető az AfD-nek
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Peter Kneffel

A németországi katolikus Kirche + Leben magazinnak adott interjút Irme Stetter-Karp, a Német Katolikusok Központi Bizottságának elnöke. A katolikus vezetőnő kifejtette nézeteit a német rendszerkritikus AfD pártról és annak tagságáról – írja a European Conservative – olvasható a mandiner.hu oldalán.

Stetter-Karp szerint az AfD értékrendje nem fér össze a kereszténységgel, a párt mostani előretörését a németországi politikai versengésben pedig veszélyesnek tartja.

Mint az interjúban elmondta: az AfD szerinte „az évek során egyre inkább jobbra tolódott, és a világos, hogy antiszemita, rasszista és embertelen nézeteknek nincsen helye egy katolikus szerveződésben”.

„Ha AfD-tagok indulnak egy katolikus tisztségért, meg kell vizsgálni, hogy egy ilyen jelöltséget el lehet-e utasítani. Az az abszolút minimum, hogy különösen megvizsgálják a keresztény értékek, a demokratikus alaprend melletti elköteleződést, és a megválasztását egy egyéni vallomáshoz kell kötni, hogy az értékek megsértése esetén igazolva legyen az elutasítása.”

A német katolikusok civil vezetője azt is elmondta: „Az AfD mellett aktív kampányolás szembe megy a kereszténység alapértékeivel”.

Egyúttal problémásnak tartja a tradicionalista katolikusok erősödését is, akik szerinte „egyre hangosabbak és furcsábbak lesznek”, valamint szerinte lehetnek átfedések e körök és az AfD támogatói között.

A német katolikus vezető ugyanakkor nekiment a Vatikánnak is, amely szerinte leértékeli a demokráciát, és nem hajlandó támogatni az egyházon belüli kérdések demokratikus elvek szerinti tisztázását.

Mint a European Conservative írja, Stetter-Karp egyike volt a német Szinódusi Út (Synodaler Weg) nevű mozgalomnak, amely radikális változtatásokat akar elérni a katolikus egyházon belül, alapjaiban szakítva a központi, katolikus tanítással.

Stetter-Karp szerint az egyház „konokul ragaszkodik a duális antropológiához” (vagyis az emberek férfiakra és nőkre való szétválasztásához), illetve ahhoz, hogy a nőket elzárja a katolikus egyházi pályáktól. Úgy látja, az egyházban „a vezető férfiak még mindig bebetonozzák a hatalmukat, elutasítják a fejlődést és tovább mélyítik a szakadékot a világ és az egyház között”.

A német katolikusok civil vezetőjének AfD-t kritizáló szavaira reagált Maximilian Krah AfD-s politikus, a párt jövő évi európai parlamenti választási listájának vezetője, egyébként maga is gyakorló katolikus.

„A »Katolikusok Központi Bizottsága« nem választások eredményeként született, hanem funkcionáriusok klubja, akik az egyházi adókból élnek, alkalmatlanok a munkaerőpiacon való helytállására, és ezért gyűlölik önmagukat, az egyházat és a hitet”.

Kapcsolódó írásaink