Külföld
A nyugat-afrikai küldöttség találkozott Mohamed Bazoum megbuktatott elnökkel

„Mohamed Bazoumnak van lelkiereje” – vélekedett egy ECOWAS-vezető, aki elmondta, hogy a megbuktatott államfőnél továbbra sincs áramszolgáltatás.
Bazoum fogva tartásának körülményei aggasztják a nemzetközi közösséget, így az Egyesült Államokat és a korábbi gyarmattartó Franciaországot, amelyek a puccs óta többször is követelték az elnök szabadon bocsátását.
A szombati találkozóra az Abdulsalami Abubakar egykori nigériai államfő vezette küldöttség kérésére került sor. Abdulsalami Abubakar augusztus 3-án már járt az ECOWAS képviseletében Nigerben, de sem Abdourahamane Tiani tábornokkal, Niger új erős emberével, sem a megbuktatott elnökkel nem találkozott.
Az ECOWAS-vezető szerint a küldöttség a hatalmat július 26-án megragadó több katonatiszttel is találkozott.
A közvetítésre egy nappal azt követően került sor, hogy a nyugat-afrikai szervezet bejelentette: kész erőt alkalmazni a nigeri alkotmányos rend helyreállítása érdekében.
Szombaton megérkezett Nigerbe az Egyesült Államok új nagykövete – tudatta közleményben az amerikai külügyminisztérium. Kathleen FitzGibbon hivatalosan nem adja át a megbízólevelét az új vezetésnek, amelyet nem ismer el – emelte ki Washington. A nagykövet érkezése „nem az Egyesült Államok politikájának megváltozását tükrözi”, hanem azt az igényt elégíti ki, hogy tapasztalt ember legyen a helyszínen e nehéz időkben – olvasható a közleményben. Kathleen FitzGibbon megbízatása a Niger alkotmányos rendjét megőrző diplomáciai megoldás, valamint Mohamed Bazoum azonnali szabadon bocsátásának szorgalmazása lesz a tárca szerint.