Külföld

Afrikában járt a DK-s képviselő, a megpuccsolt nigeri elnök is fogadta

Még a nigeri elnöki palotában is járt tavaly ősszel Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselő

A nigeri hadsereg július 26-án puccsolta meg Mohamed Bazoum elnököt, aki azóta is őrizetben van – olvasható a Mandiner.hu cikkében.

Afrikában járt a DK-s képviselő, a megpuccsolt nigeri elnök is fogadta
Mohamed Bazoum
Fotó: Issouf SANOGO / AFP

Még a nigeri elnöki palotában is járt tavaly ősszel Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselő, aki egy uniós delegáció tagjaként érkezett az afrikai államba. A politikus még négyszemközt is beszélt biztonsági kérdésekről Mohamed Bazoum elnökkel.

A nigeri vezető mellett a teljes nyugati világ, valamint Orbán Viktor is kiállt, a jelentések szerint az ország irányítását átvevő hadsereg mögött az oroszok állnak, sokan attól tartanak, hogy a Wagner-csoport is befészkeli magát az elmaradott nyugat-afrikai országba.

Ennek a káosznak azonban semmi előjele nem volt még tavaly novemberben”

– mondta Ara-Kovács a Blikknek.

Az DK-s politikus szerint nagyon szívélyes, közvetlen és kedélyes volt a delegációval a nigeri elnök. „Azt szerette volna elérni nálam, ahogy egyébként a többieknél is, hogy érvényesítsük a befolyásunkat, nehogy elhagyják a térséget és különösen Nigert a nyugati segéderők”

– mesélte.

Az EP-képviselő úgy folytatta, sem ők, de még a Nigerben állomásozó európai, amerikai tanácsadók, egykori tábornokok és hírszerzők sem sejtették, hogy mi készül a háttérben, pedig ők rendkívüli tapasztalattal rendelkeznek.

Kapcsolódó írásaink