Külföld

Orosz légitámadás érte Herszont, többen meghaltak

Az ukrán főügyészség vasárnap közzétett becslései szerint a 2022 februárja óta tartó háborúban már legalább 500 gyerek halt meg

Orosz rakétatámadás érte vasárnap a dél-ukrajnai Herszon régióját, a hat halálos áldozat között egy csecsemő is van – jelentette be az ukrán belügyminiszter a Telegramon.

Orosz légitámadás érte Herszont, többen meghaltak
Orosz légitámadás érte Herszont (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/STR

Igor Klimenko azt mondta, az alig 23 napos kisbaba mellett három felnőtt – köztük a csecsemő szülei – haltak meg Siroka Balka településnél, két másik ember Sztaniszlavnál. A csecsemő testvére, egy 12 éves gyerek súlyos sebesülésekkel kórházba került.

Az ukrán főügyészség vasárnap közzétett becslései szerint a 2022 februárja óta tartó háborúban már legalább 500 gyerek halt meg, további 1100 pedig különböző mértékű sérülést szenvedett. Az ügyészség részéről hozzátették, hogy a valódi szám ennél vélhetően sokkal magasabb, ugyanis a harcok sújtotta, valamint az orosz erők által megszállva tartott régiókból nincsenek adatok.

A legtöbb gyerek a kelet-ukrajnai donyecki és harkivi régióban vesztette életét, ám sok a halálos áldozat Kijev és Herszon térségében is – tette hozzá az ügyészség.

Kapcsolódó írásaink