Külföld
Ukrajnában most nagy üzlet a szervkereskedelem, a gyerekeket sem kímélik

Érthetetlen, hogy miért okozott sokaknak megdöbbenést Maria Zaharova bejelentése az ukrán illegális szervkereskedelemről, mivel az nem új keletű probléma. Mielőtt még bárki is orosz propagandafogásnak minősítené a moszkvai külügyi szóvivő szavait, hadd idézzük a New Europe, az Európai Unió egyik hivatalos weboldalának 2011. november 2-án megjelent írását. A cikk ezzel a címmel jelent meg: „Ukrajna: az illegális szervátültetések fővárosa”.
Eszerint „Ukrajnában az orvosi infrastruktúra hiánya és a létfontosságú szervátültetésre vonatkozó nem létező jogszabályok miatt virágzik az emberi szervek illegális kereskedelme, miközben a kétségbeesett emberek egyre inkább a feketepiachoz fordulnak megoldást keresve. A jövedelmező kereskedelem a csontok, a vesék, a máj és a belek szállításától az újszülöttekből származó őssejtek jogellenes kinyeréséig terjed” – így, a legkisebb oroszbarátsággal sem vádolható uniós hírportál.
A BBC már 2006-ban a következőket írta: „A megszerzett bizonyítékok szerint egészséges újszülötteket ölhettek meg Ukrajnában, hogy táplálják az őssejtek virágzó nemzetközi kereskedelmét.” A BBC beszélt Harkiv városban több édesanyával, akik azt mondták, hogy egészséges babákat hoztak világra, de a kórházi személyzet elvette őket tőlük.
A hatóságok 2003-ban beleegyeztek abba, hogy mintegy 30 magzati holttestet és csecsemőt exhumáljanak az egyik kórház temetőjéből. A BBC szerint egy magas rangú brit törvényszéki orvosszakértő azt mondja, nagyon aggódik amiatt, hogy darabokban látja a holttesteket, mivel ez nem a szokásos post mortem gyakorlat. Valószínűleg a csontvelőből származó őssejtek begyűjtésének következménye lehet.
Az exhumálásról és boncolásról készült felvételeket átadták az Európa Tanácsnak. Jelentésében a tanács ismertette a születéskor elrabolt gyermekek kereskedelmének általános ukrajnai „kultúráját”, és arra a gyakorlatra is kitér, hogy a kórházi személyzet hallgat az ilyen esetekről.
A 2000-es években még nem volt semmilyen háború Ukrajnában.
Most viszont van, és minden modern háborúban a szervkereskedelem „virágkorát éli”. Így volt ez a délszláv háborúk idején is. Tehát újdonságról nem beszélhetünk. Az illegális szervkereskedelemben az állam akkor válik bűnsegéddé, ha olyan törvényeket fogad el, amelyek tág lehetőséget adnak a visszaélésekre vagyis a törvénysértésekre, és ezek ellen nem lép fel.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) már 2014-ben, a kijevi puccs – az Egyesült Államok és az EU hathatós közreműködésével erőszakkal távolították el a megválasztott Viktor Janukovics elnököt – után felhívta a figyelmet az ukrajnai illegális szervkereskedelemre. Az EBESZ emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó különleges képviselője, Madina Jarbussynova azt feltételezte, hogy Ukrajnában több esetben is távolítottak el halottakból különböző szerveket eladás céljából. Ebben az időszakban a Donbaszban már harcok folytak, az elszakadni vágyó orosz milíciák és az ukrán hadsereg között.
Az illegális szervkereskedelem helyzete már az Ukrajna elleni orosz támadás előtt eszkalálódott, elsősorban azért, mert a kijevi parlament 2021-ben megszavazta az 5831-es törvényt, amely jelentősen megkönnyítette a halottakból a különböző szervek eltávolítását.
A hivatalos magyarázat szerint a törvény például lehetővé teszi a korszerű kommunikációs eszközök alkalmazását az állampolgárok akaratának kifejezésére a transzplantáció területén. A szavak mögött azonban drámai a valóság. A törvény, mint láttuk, korszerű „kommunikációs” eszközöket emleget, ami lehet ugyebár telefon is. Vagyis nem kell az adott szerv eltávolítását engedélyező személynek a helyszínen megjelennie és aláírni a művelethez való hozzájárulását. De hogy háborús körülmények között ki kinek, mikor és mit telefonált, az nagy valószínűleg soha nem fog kiderülni.
Az orosz külügyminisztérium honlapján megjelent információ szerint az 5831-es számú törvény alapján a továbbiakban nem szükséges az élő donor vagy hozzátartozója – kiskorú, beteg, nagyon idős, magatehetetlen emberek esetében – írásbeli hozzájárulása vagy a közjegyző által hitelesített aláírása az adományozáshoz. Gyakorlatilag még a gyermekek szerveinek eltávolítása is megengedett. Jelentősen leegyszerűsödött a szervek eltávolításának eljárása azon elhunytak esetében is, akik életük során nem járultak hozzá az adományozáshoz. Az elhunyt testéből biológiai vagy anatómiai anyagok kinyerésére engedélyt egyszerűen az eltemetést vállaló személytől lehet kérni, például a kórház főorvosától vagy egy katonai egység parancsnokától. Nemcsak állami kórházak, hanem magánklinikák is megkapták a transzplantáció végrehajtásának jogát. Mindezek után, már a háború kirobbanását követően az ukrán parlament 2022. április 14-én elfogadta az 5610. számú adótörvény módosítását, amely mentesítette a transzplantációt az áfafizetés kötelezettsége alól.
A háború kirobbanása után az illegális szervkereskedelem forgalma alaposan fellendült. Médiajelentések szerint a Darkneten az ukrán fegyveres erők meghalt katonáinak szervei voltak kaphatók. Sok az eltűnt katona. Szívnek, májnak, vesének a kezdő ára ötezer euró. Ha gyorsan kell az adott szerv, akkor egy szívet 25 ezer euróért, a vesét pedig 12 ezer euróért lehet beszerezni.
A bűnözők azért tudnak egyáltalán létezni, mert óriási a kereslet a globális feketepiacon a különböző emberi szervek iránt. Az Európai Unió a nagy ukránbarátságban mélyen hallgat az egész szörnyűségről. Csakhogy, Agatha Christie óta tudjuk: nincs tökéletes bűncselekmény. Az ukrajnai szervkereskedelem ügyébe is hiba csúszott, a rettenetes tevékenység egy apró részletére máris fény derült.
Borzalmasan hangzik, de elsősorban a gyerekek szervei iránt nagy az érdeklődés. Szörnyű emberi tragédiákról hullt le a lepel. Idén június végén a szlovák–ukrán határ ukrán oldalán őrizetbe vettek egy férfit, aki egy tíz hónapos kisfiút akart átcsempészni az EU-ba. Az elfogott férfi olyan szülőket keresett, akik készek voltak eladni egy-két éves gyermeküket. Az elfogott férfi már legkevesebb három gyermeket adott el szervkereskedőknek. A hatóságokat egy olyan anya értesítette, akitől a férfi meg akarta venni a gyerekét.
Az Ukrajnában lévő mély nyomor sok szülőt a kétségbeesésbe kerget, főleg azokat az anyákat, akik egyedül nevelik gyermeküket. Ezt a tragikus lelkiállapotot használják ki a szervkereskedők megbízásából „dolgozó” emberkereskedők, akik azt ígérik az anyukáknak, hogy gyermeküket biztonságos helyre viszik, jómódú család fogja örökbe fogadni és becsülettel felnevelni. A gyerek átadásakor pedig körülbelül kétmillió forintnak megfelelő hrivnyát – ez horribilisan nagy összegnek számít Ukrajnában – fizet a gyerek szüleinek.