Külföld
Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető kapja idén az Anna Lindh-díjat

Az Anna Lindh Alapítvány indoklása szerint „a demokráciáért vívott harcát lankadatlanul folytató Cihanouszkaja a szabad és demokratikus Fehéroroszország szimbóluma”.
A 40 éves politikus a 2020-as elnökválasztás óta számít a fehérorosz ellenzék vezetőjének. A vitatott körülmények között megtartott választást az ellenzék szerint Cihanouszkaja megnyerte, de az eredményt meghamisította a választási bizottság, amely a hivatalban lévő Aljakszandr Lukasenkát nevezte meg győztesként. A választást követően, félve a bebörtönzésétől, Cihanouszkaja külföldön keresett menedéket. Távollétében egy fehérorosz bíróság idén március 6-án 15 évi börtönbüntetésre ítélte az alkotmányos rend megdöntésére irányuló összeesküvés és hazaárulás vádjával.
A néhai svéd külügyminiszterről, a 2003-ban meggyilkolt Anna Lindhről elnevezett díjat 2011-ben hozták létre. Az elismerést elsősorban olyan nőknek és fiataloknak adják, akik „Anna Lindh-hez hasonlóan tanúságot tesznek bátorságukról a közömbösség, az előítéletek, az elnyomás és az igazságtalanság elleni küzdelemben”.
A 100 ezer svéd koronával (3,1 millió forint) járó díjat szeptember 11-én, Anna Lindh halálának 20. évfordulóján adják át Stockholmban.