Külföld

Trump: Ki kell jönnünk Oroszországgal, mert több atomfegyverük van, mint az Egyesült Államoknak

A politikus bírálta a Fehér Házat is

Az Egyesült Államoknak ki kell jönnie Oroszországgal, mert annak nukleáris fegyverkészlete meghaladja az amerikaiét – mondta Donald Trump volt elnök.

Trump: Ki kell jönnünk Oroszországgal, mert több atomfegyverük van, mint az Egyesült Államoknak
Donald Trump
Fotó: AFP/Saul Loeb

„Az álhírgyártók utálják, amikor azt mondom, hogy jól ismerem őt (Vlagyimir Putyint. – A szerk.)… és kijöttem vele. Kijönni jó dolog. Több atomfegyverük van, mint nekünk. Körülbelül ugyanannyi, de egy kicsivel több. El tudjátok ezt képzelni?” – mondta egy pennsylvaniai támogatói gyűlésen.

Szerinte Washington nagyon ostoba és veszélyes helyzetben van az ukrajnai konfliktus miatt. A politikus bírálta a Fehér Házat is, amely Európánál többszörösét – szavai szerint 200 milliárd dollárt a 25 milliárd dollárral szemben – fordítja Kijev támogatására.

„El tudják képzelni, hogy milyen ostobák vagyunk, milyen ostobák, milyen ostobák” – csodálkozott Trump.

A politikus ismét azt ígérte, hogy 24 órán belül meg tudja állítani az ukrán konfliktust, ha megnyeri a jövő évi elnökválasztást. Trump biztos abban, hogy az ő elnöksége alatt nem kezdődhettek volna meg az ellenségeskedések.

Trump azt állítja, hogy az ukrajnai konfliktus veszélyéről már tárgyalt az orosz vezetővel. Korábban is azt mondta, hogy 24 órán belül meg tudná állítani a vérontást, ha felhívná Vlagyimir Putyint és Volodimir Zelenszkijt.

Kapcsolódó írásaink