Külföld

Prága inkább Brüsszelt és a pénzt választja

Csehország szuverén állam és kormánya saját nemzeti érdekeit védi – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök Orbán Viktor Tusnádfürdőn elhangzott beszédére reagálva.

Prága inkább Brüsszelt és a pénzt választja
Orbán Viktor Tusnádfürdőn
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A magyar kormányfő egyebek között azt mondta: az európai főderalisták támadást intéztek a visegrádi négyek ellen, s „az eredményt mindannyian látjuk: a csehek lényegében átálltak, Szlovákia billeg, csak a lengyelek és a magyarok tartanak ki” – idézte fel cikkében az Mfor.hu.

Az összeállítás szerint Orbán Viktor szavaira a cseh kormányfő és a belügyminisztere is reagált. „Csehország szuverén állam, kormányom nemzeti érdekeinket védi. Önállóan döntünk arról, mit szorgalmazunk, támogatunk, vagy mit akarunk megváltoztatni az Európai Unióban” – közölte Petr Fiala szóvivője útján.

Vít Rakusan kormányfőhelyettes és belügyminiszter a Twitter-oldalán azt írta: „Az egyetlen változás, amelyen Csehország viszonya az Európai Unióhoz keresztülment, az az, hogy az opportunizmusról áttértünk a konstruktív, közös értékeken alapuló európai politikára. Egyszerűen már nem az az álláspontunk, hogy adjátok nekünk oda a támogatásainkat, az eszeteket meg hagyjátok meg magatoknak.”

Ezzel lényegében elismerte, hogy az uniós támogatásokért cserébe behódoltak Brüsszelnek.

Kapcsolódó írásaink

Tusványos igazi sztárja?

ĀOrbán Viktor szerint egyértelműen az Ismerős Arcok zenekar koncertje volt a rendezvény csúcspontja