Külföld

Hivatalában marad Élisabeth Borne francia miniszterelnök

A Le Monde című napilap értesülése szerint a hivatalában megerősített kormányfő a következő napokban kisebb átalakításokat végez a kormányban

Emmanuel Macron francia államfő megerősítette Élisabeth Borne-t a miniszterelnöki székben, miután a köztársasági elnök szavatolni kívánja a „stabilitást és az alapvető munkát” – tudatta hétfő este a francia elnöki hivatal.

Hivatalában marad Élisabeth Borne francia miniszterelnök
Élisabeth Borne francia kormányfő
Fotó: AFP/Jean-Christophe Verhaegen

„A száznapos cél teljesült, és a nyugalom visszatért – közölte az Élysée Palota. – Az ország fejlődik. A kormányzatnak folytatnia kell a munkát, és elő kell készíteni a vakáció utáni munkakezdést” – tette hozzá az elnöki forrás.
Az államfő, aki jelenleg az európai uniós és a latin-amerikai országok csúcstalálkozóján Brüsszelben tartózkodik, a döntéséről még a héten személyesen beszámol a francia lakosságnak.

A tavasz folyamán – időnként zavargásokba torkolló – több százezres tömegdemonstrációkon vitatott nyugdíjreform áprilisi kihirdetése után Emmanuel Macron ünnepélyes televíziós beszédben száz napot adott magának arra, hogy új lendületet biztosítson a 2022 májusában kezdődött második elnöki mandátumának „a megbékélés, az egység, az ambíció és a franciák szolgálatában végzett tevékenység” jegyében. Kijelentette akkor, hogy a július 14-i nemzeti ünnep lesz az „első elszámolás” ideje.

Az elnöki hivatal szerint az elővárosi zavargások után két héttel a nemzeti ünnepi rendezvények „sikeresek” voltak, incidensek nem történtek az országban.

Kapcsolódó írásaink

A francia kormány betiltaná az ultrajobboldali megmozdulásokat

ĀSzombaton mintegy ötszáz – feketébe öltözött és arcát eltakaró – szélsőséges vonult fel Párizs egyik elegáns kerületében, kelta kereszteket ábrázoló zászlókat lengetve és egy betiltott szélsőjobboldali csoport szlogenjeit skandálva