Külföld
Lavrov: Kijev és a Nyugat minden békekezdeményezést elutasított
Mint mondta: a kijevi rezsim közvetlenül és azonnal elutasította Kína, Brazília és az afrikai országok által javasolt békekezdeményezésekről szóló tárgyalások lehetőségét

A Lenta.ru online oldalán csütörtökön megjelent cikk szerint Lavrov kifejtette: „Egyetértünk partnereink számos olyan javaslatával, amelyek többek között a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmányának betartására, a hidegháborús mentalitás elhagyására, a humanitárius válság megoldására, az atomerőművek biztonságának szavatolására, az egyoldalú szankciók megszüntetésére, valamint a világgazdaság politikai célokra való felhasználásának elutasítására vonatkozott.”
Hozzátette: „Ezzel együtt be kell látnunk, hogy Volodimir Zelenszkij nyugati támogatói teljes mértékben elutasítják a válság fokozatos csökkentésének minden formáját.” Mint mondta: a kijevi rezsim közvetlenül és azonnal elutasította Kína, Brazília és az afrikai országok által javasolt békekezdeményezésekről szóló tárgyalások lehetőségét.
Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva aprólékosan tanulmányozta az összes javasolt békekezdeményezést.
„Több partnerünkkel külön konzultációkat folytattunk, és részletesen megvitattuk az elképzeléseiket” – jegyezte meg.
Moszkvát aggasztja, hogy KIjev F-16-os gépekhez juthat
Lavrov arról is beszélt: a nukleáris fegyverek hordozására alkalmas F-16-os vadászgépek ukrajnai megjelenését Oroszország a Nyugat fenyegetésének fogja tekinteni a nukleáris szférában.
„Többször megszólaltunk már ebben a témában. Azt is mondhatnám, hogy kimerítette magát, ha a Nyugat nem tesz olyan lépéseket, amelyek újra és újra arra kényszerítenek bennünket, hogy rámutassunk a stratégiai jellegű kockázatokra, amelyeket az agresszív oroszellenes politika generál” – mondta a miniszter.
„Csak egy példa az események rendkívül veszélyes alakulására, hogy az Egyesült Államok F-16-os vadászgépek átadását tervezi a kijevi rezsimnek. Tájékoztattuk az atomhatalmakat az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Franciaországot, hogy Oroszország nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy ezek a repülőgépek képesek nukleáris fegyverek szállítására” – jegyezte meg Lavrov, aki arra is rámutatott: a harci műveletek során az orosz hadsereg nem fogja kiválogatni, hogy „az adott típus minden egyes repülőgépe fel van-e szerelve atomfegyverek szállítására vagy sem”.
Korábban Volodimir Zelenszkij hivatalának vezetője, Andrij Jermak beszélt arról: Ukrajna azt reméli, hogy 2023 végéig megkapja az első F-16-os vadászgépeket nyugati partnereitől. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nem nevezte meg az F-16-osok Ukrajnának történő átadásának időkeretét, szerinte ez a pilóták kiképzésétől és a szövetségesek helyzetértékelésétől függ majd.
Putyin több afrikai állami vezetőt fogadott
Lavrov arról is beszélt, hogy június közepén Vlagyimir Putyin orosz elnök több afrikai állam vezetőjét is fogadta Szentpéterváron. „Május végén bizalomteljes és szívélyes találkozónk volt Li Hujjal, a kínai kormány eurázsiai különmegbízottjával, az ukrán válság rendezésével foglalkozó kínai küldöttség vezetőjével Moszkvában” – mondta.
„Tartalmas megbeszélést folytattunk Celso Amorimmal, a brazil elnökség nemzetközi ügyekkel foglalkozó főtanácsadójával, aki március végén Oroszországba látogatott” – sorolta Szergej Lavrov.