Külföld
Hivatalba lépett Edgars Rinkevics új lett államfő
Azt egyelőre nem döntötték el, ki veszi át Rinkevicstől a külügyi tárcát

Beiktatási beszédében Rinkevics – aki 2011 óta a külügyi tárca vezetéséért felelt – megígérte, hogy egy erős, modern, igazságos és biztonságos Lettországért fog dolgozni.
„Oroszország ukrajnai háborúja és népirtása új, durva valóságot tárt elénk. A világot, Európát és térségünket egyaránt fenyegeti a birodalmi Oroszország és a Lukasenka-rezsim” – mondta az államfő, utalva országának az egymással szövetséges orosz és fehérorosz szomszédjaira.
„Országunk külpolitikájának nincs ideje rá, hogy hibákat vétsen: ahogy eddig, ezentúl is gyorsan, eltökélten és bölcsen kell cselekednünk” – hangoztatta Rinkevics. Hozzátette: az ország kül- és biztonságpolitikája változatlan marad: magába foglalja az EU és a NATO melletti határozott kiállást, valamint Ukrajna szakadatlan támogatását.
Edgars Rinkevicset, aki Egils Levitset váltja az államfői, főként reprezentatív szerepben, május végén választotta meg a lett parlament az ország hetedik köztársasági elnökévé. A 49 éves politikus nem csak azzal vált ismertté, hogy ő vezette a leghosszabb ideig megszakítás nélkül a külügyminisztériumot, hanem azzal is, hogy 2011-ben nyíltan felvállalta homoszexualitását.
Azt egyelőre nem döntötték el, ki veszi át Rinkevicstől a külügyi tárcát. A köztes időben Krisjanis Karins miniszterelnök látja el a külügyi feladatokat.