Külföld

Zárva volt több óvóhely Lembergben az éjszakai rakétatámadáskor

A rendőrség már megindította a büntetőeljárást, a felelősök bíróság elé állnak

Lembergben legalább 10 óvóhely csukva volt az orosz megszállók csütörtök éjszakai rakétatámadása idején, a felelősök meg lesznek büntetve – közölte Ihor Klimenko belügyminiszter a Telegram-csatornáján, adta hírül az rbc.ua hírportál alapján a karpatalja.info.

Zárva volt több óvóhely Lembergben az éjszakai rakétatámadáskor
Lemberg másnap reggel
Fotó: AFP/Yuriy Dyachyshyn

A jelentés szerint Klimenko azt írta: „Legalább 10 zárt óvóhelyről kaptunk információt Lembergből az éjszakai rakétatámadás során. A helyzet felháborító. Pedig annyi figyelmeztetés, követelmény, szigorú döntés volt. És néhány felelős személy mégsem vonta le a következtetést.”

A Lemberg megyei rendőrség már megindította a büntetőeljárást a büntetőtörvénykönyv 135. cikkelyének 1. része alapján (cserben hagyás veszélyhelyzetben). Ihor Klimenko megjegyezte, hogy a bűnösöket bíróság elé kell állítani.

Az éjszakai légiriadó idején az orosz hadsereg cirkálórakétákkal támadta Lemberget. 10 Kalibr rakétát lőttek ki, ebből hetet az ukrán légvédelmi erők lelőttek. A támadás következtében öten meghaltak, 37-en megsérültek. A városban egy kritikus infrastrukturális objektumban, 35 lakóházban és 50 autóban keletkezett kár - olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink