Külföld
Vendégségbe ment Novák Katalin
A Speciális olimpia helyszíne volt a cél

A hetvenhét sportolót összefogó magyar nemzeti csapat az államfő vezetésével vonul fel a berlini olimpiai stadionban rendezett szombat esti megnyitó ünnepségen. Novák Katalin az első köztársasági elnök, aki elkíséri a mindenkori magyar speciális olimpia csapatot a versenyre.
Az államfő a látogatás első programjaként megnyitotta a Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló magyar nagykövetség új kiállítását, amely két fotóművész, Soós György és a Magyarországon élő kínai Wei Xiang – az 1989 óta működő Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) egyik legnagyobb támogatója - munkái alapján mutatja be a mozgalom történetét.
Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke az eseményen kiemelte, a köztársasági elnök személyes jelenléte, buzdítása nagy ösztönző erő a sportolóknak, és „érmek halmazával” hálálják majd meg.
Az amerikai Kennedy család által 1968-ban elindított olimpiai mozgalom küldetése, hogy rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson olimpiai sportágakban értelmi fogyatékos embereknek.