Külföld
Összeült az észak-koreai állampárt központi bizottsága
Fontos kérdések a célkeresztben

Ez a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának nyolcadik kibővített plenáris ülése – pontosította a KCNA hírügynökség. A várhatóan több napig tartó tanácskozáson szó van az idei első félévi gazdasági tervek felülvizsgálatáról is. A Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint a tanácskozás hátterében az áll, hogy Phenjan meg akarja erősíteni kapcsolatait Kínával és Oroszországgal, valamint hogy egyre intenzívebb az amerikai–kínai rivalizálás, az ukrajnai háború Észak-Koreára is hatással van, és egyre szorosabb a részben Észak-Korea ellen összeálló amerikai–japán–dél-koreai együttműködés.
Phenjan csütörtökön újfent tesztelt két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát saját szárazföldje és a Japán-tenger felett. Pénteken pedig a dél-koreai Puszanba érkezett az Egyesült Államok egyik nukleáris meghajtású tengeralattjárója. A USS Michigan – hat év óta az első ilyen típusú tengeralattjáró a dél-koreai vizeken – a szöuli védelmi minisztérium közleménye szerint közös, amerikai–dél-koreai haditengerészeti gyakorlatokban vesz majd részt.