Külföld
Magyar óvoda nyílt Királyházán
Otthonra lelnek az apróságok

Királyházán a magyar kormány támogatásával felújított magyar óvodát adott át Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő – írta meg szombaton a Kárpátalja. Mint a cikkben olvasható, az intézmény a P. Frangepán Katalin Gimnázium kilencedik egységeként kezdi majd meg munkáját, ezzel törlesztve egy több mint százéves „adósságot” a település szórvány magyar közösségénél. Az óvoda épületének felújítását a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) 2021-ben kezdte el, miután megvásárolták az egykori református parókiát.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az eseményen kijelentette, kormány elkötelezett a családok támogatása érdekében, és ez igaz a határon túl is. Magyar gyerekek nélkül nincsen magyar jövő – fogalmazott. Tarasz Zadorozsnij, a Királyházai kistérség alpolgármestere köszönetet mondott a budapesti kabinetnek és mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy egy új, korszerű óvoda kezdheti meg működését a térségben.
A beruházás közel 25 millió forintos anyaországi támogatás révén valósulhatott meg. Az eseményen Peleskei Béla, a Máramaros-Ugocsa Református Egyházmegye lelkészi főjegyzője mondott áldást az intézmény dolgozóira és növendékeire.