Külföld

Áremelésmentes időszakot ígér Ódor Lajos

Maradnak a célzott támogatások

A szlovákiai családoknak egyelőre nem lesz drágább az energia – ígéri Ódor Lajos ügyvivő kormányfő. Hogy mit hoz a jövő, az azonban már nagyrészt az őszi választás után felálló új kormánytól függ.

Áremelésmentes időszakot ígér Ódor Lajos
Nehéz helyzetben van a kormányfő
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Dogukan Keskinkilic

Az energiaválság elleni intézkedések évente több milliárd eurójába kerülnek a szlovák költségvetésnek, azaz ha a következő kabinet folytatni akarja ezt a támogatást, valahonnan elő kell teremtenie az ehhez szükséges forrásokat – figyelmeztetett Ódor Lajos a Joj televízió politikai vitaműsorában. Mint arról a pozsonyi Új Szó szombaton beszámolt, a Hospodárske noviny gazdasági napilap számításai szerint a gáz árának mindössze tizenöt százalékos emelése csak idén 1,6 milliárd eurójába kerül az államkasszának, 400 millió euró a fűtésre megy el, a villamos energia árát pedig a kormány – a Szlovák Villamos Művekkel (SE) kötött memorandummal – befagyasztotta.

Az ügyvivő kormányfő szerint a támogatásokat az eddigieknél jóval célzottabb módon kellene folyósítani. Az alacsony jövedelműeknek valószínűleg még lesz némi segítség, a magasabb jövedelműek számára az elkövetkező időszakban azonban ezt már nem engedhetjük meg magunknak – mondta Ódor, hozzátéve, hogy utódjának ezzel kapcsolatban előkészítenek néhány intézkedésjavaslatot.

Ódor a Joj televízió vitaműsorában nem csupán az energiaárakról nyilatkozott. A szlovákiai családoknak egyre nagyobb gondot okoznak például az egyre magasabb élelmiszerárak is. Az ügyvivő kormányfő szerint ezért szeretnék megvizsgálni az élelmiszer-előállítási láncot a gazdáktól a kereskedőkig, feltárva a gyenge pontokat. Tudni szeretnénk, hogy vannak-e indokolatlanul magas árrések – mondta el Ódor, aki szerint azonban a magyarországihoz hasonló árplafon vagy egyéb állami árkorrekció bevezetését nem tervezik, szerinte ugyanis ez nem működik.

Kapcsolódó írásaink