Külföld
Új iskolát adtak át Kommandón

Súlyos veszteség érte 2017 januárjában az erdélyi magyar oktatást, amikor tűzvészben megsemmisült a legmagasabban fekvő háromszéki település iskolája. A csütörtökön átadott új épületet a helyi önkormányzatnak az Országos Vidékfejlesztési Programhoz (PNDL) benyújtott, 6,5 millió lejes (484,1 millió forint) pályázatából húzták föl. Az ingatlanban hat tan-, két óvodaterem, egy multifunkcionális és egy informatikai labor, egy százötven férőhelyes konferenciaterem és könyvtár kapott helyet.
A projektre 180 ezer lej (13,4 millió forint) értékben adomány is érkezett romániai és magyarországi intézményektől, civil szervezetektől, magánszemélyektől. A beruházást Magyarország és Románia kormánya is támogatta. Az avatóünnepségen a közlemény szerint Kocsis Béla polgármester úgy fogalmazott, a beruházás a közösségi összefogás rendkívüli példája, közös munka és felelősségvállalás eredménye.
Cseke Attila romániai fejlesztési miniszter elmondta, hogy a szaktárca hat éve feladatot kapott a kommandói közösségtől, amit sikeresen teljesített. „Erre az iskolára mindannyian büszkék lehetünk, hiszen mindannyiunk munkája benne van” – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minisztere.
Polgárdy Imre, az újjáépítést segítő Veszprém Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke közölte, közel hárommillió forintból vásároltak fejlesztő és interaktív, valamint szabadidős és sporteszközöket az iskolának, a digitális oktatást segítő csomagot az avatón adták át. Az eseményen Opra-Béni Béla iskolaigazgató köszönetét fejezte ki a támogatóknak, és elmondta, haszonélvezőként azon lesznek, hogy bebizonyítsák, nem volt hiábavaló a közös erőfeszítés, munka.