Külföld
Ausztriában sincs kolbászból a kisebbségek kerítése
Rossz pontok is társultak a jó jegyek mellé

Dicséretet, de némi kritikát is kapott Ausztria az Európa Tanácstól (ET) – hangzott el csütörtökön az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) magyar nyelvű adásában. Mint a műsorból egyebek mellett kiderült, az ET a kisebbségi csoportok számára 2020-ban elhatározott jelentős támogatásnövelést – beleértve hozzájuk tartozó médiumok számára 2021-ben először kiosztandó támogatási kasszát –, valamint a szövetségi kabinet és a tartományok között megállapodott kisebbségi nyelvek finanszírozásáról szóló megállapodást tartotta dicséretre méltónak. Utóbbi egyébként az óvodai képzésben valósul meg.
Az ET ugyanakkor aláhúzta, bár a kisebbségi nyelvek különösen Burgenlandban és Karintiában jelen vannak az oktatási rendszerben, ám a pedagógusok és a tankönyvek hiánya miatt már problémák adódnak. Hozzátették, a két érintett térségen kívül egyáltalán nincs stratégia a kisebbségi nyelvek támogatására és védelmére, sőt ezek használatának hiánya a bíróságokon és a közigazgatásban szintén kritika tárgya volt.