Külföld
Újabb EU-szankciók többekkel szemben
A szankciós listán szerepelnek bírák, valamint az orosz büntetés-végrehajtási rendszer magas rangú tisztviselői

Az uniós tanács hétfői közleménye szerint a szankciós listában felsoroltak között van egyebek mellett az orosz igazságügyi miniszter helyettese, aki azon külföldi ügynökökre vonatkozó jogszabályok végrehajtásáért felelős, amely a független civil társadalom, a média és az eltérő nézeteket valló személyek elleni eljárásokat teszi lehetővé.
A szankciós listán szerepelnek azok, akik a Vlagyimir Kara-Murza elleni „megalázó bánásmódért” felelősek, amely az ellenzéki politikus egészségi állapotának jelentős romlásához vezetett.
Az unió globális emberi jogi szankciórendszere keretében hozott uniós korlátozó intézkedések jelenleg 43 emberre és 15 szervezetre vonatkoznak. A szankciók emberek esetében uniós beutazási tilalmat és a vagyoni eszközök befagyasztását rendelik el, szervezetek esetében pedig a vagyoni eszközök befagyasztását foglalják magukban. Emellett uniós polgárok és szervezetek nem bocsáthatnak pénzeszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére.
Az uniós tanács közleményében kiemelte: az EU-t aggodalommal tölti el az oroszországi emberi jogi helyzet folyamatos romlása.
„Oroszország Ukrajna elleni indokolatlan és provokálatlan háborúja felerősítette a belső elnyomást az országban, jelentősen korlátozta a véleményalkotás és a véleménynyilvánítás szabadságát, valamint a média szabadságát, továbbá háborús cenzúrát vezetett be” – fogalmaztak.
Kijelentették: az EU továbbra is határozottan elítéli a korlátozó jogszabályok kiterjesztését, a civil társadalommal és az emberijog-védőkkel szembeni szisztematikus elnyomást, valamint a független médiával, az újságírókkal, a politikai ellenzék tagjaival és a kritikus vélemények megfogalmazóival szembeni folyamatos fellépést Oroszországban – tették hozzá.