Külföld
„A demokrácia nem kizárólag a szavazóurnából áll”
A török médiahatóság vizsgálatot indított több ellenzéki televízióadó választási műsora kapcsán

A médiafelügyelet a hivatalos Twitter-fiókján jelentette be a lépést.
Az RTÜK azt írta, hogy nézői panaszok nyomán vizsgálat indult a Halk TV, a Tele1, a KRT, a TV5, a Flash Haber és a SZC TV ellen, amelyek „a nemzetet sértésekkel és támadásokkal megalázni próbáló megnyilatkozásoknak” adtak helyet adásukban.
A hatóság példaként említette Cigdem Toker újságírót, aki például a FOX TV-n azt mondta, hogy „a demokrácia nem kizárólag a szavazóurnából áll”.
Törökországban május 14-én elnök-, illetve parlamenti választásokat tartottak. Az elnökválasztás esetében május 28-án második fordulót is rendeztek, miután az első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.
Az ellenzéki összefogás mindkét szavazáson alulmaradt a kormányoldallal szemben.
Az RTÜK elnöke, Ebubekir Sahin kedden később a hivatalos Twitter-fiókján rámutatott: nem maradnak csendben azokkal szemben, akik „nem tisztelik a népakaratot, a demokráciát, a választási eredményeket, és megpróbálják megalázni a népet, szent nemzetünket”.