Külföld

Hivatalos: Erdogan győzött a török elnökválasztáson

Több mint 99 százalékának összeszámlálása után a voksok 52 százalékával vezeti a választást

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.

Hivatalos: Erdogan győzött a török elnökválasztáson
Erdoğan hívei ünnepelnek az választások éjszakáján
Fotó: AFP/Adem Altan

Az YSK elnöke sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a voksok 99,43 százalékos feldolgozottsága mellett Erdogan 52,14 százalékkal áll az élen.

Elmondása szerint az ellenzéki jelölt, Kemal Kilicdaroglu, a Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke e részeredmény szerint a voksok 47,86 százalékát kapta meg.

Yener aláhúzta: a még fel nem dolgozott szavazatok a jelenlegi helyzeten nem változtatnak, a nem végleges eredmény értelmében tehát Erdogant választották Törökország államfőjévé.

Erdogan egyébként már az este folyamán Isztambulban, a YSK-nak a szavazatok 75,42 százalékos feldolgozottsága melletti részeredményeire hivatkozva bejelentette győzelmét, és köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását.

A török elnök, aki egy busz tetejéről intézett beszédet híveihez, azt hangoztatta, hogy a választás győztese Törökország és mind a 85 millió állampolgára. „Rászolgálunk a bizalmatokra” – fogadkozott.

Az államfő beszédében hozzátette: a CHP vélhetően számon kéri Kilicdaroglun a vereséget. Egyúttal jelezte: 2024-ben helyhatósági választások lesznek, és vissza szeretnék szerezni Isztambult a CHP-től.

„Az elnökválasztás második fordulóját népünk jóindulatával fejeztük be. Szeretném kifejezni hálámat népemnek, amiért két ünnep között a demokrácia ünnepét adta nekünk (utalva Erdoğan választási győzelmére és Konstantinápoly, a mai Isztambul törökök általi elfoglalásának május 29-i évfordulójára – a szerk.). Szeretnék köszönetet mondani minden polgáromnak, aki elment az urnákhoz, és kifejezte akaratát saját és gyermekei jövőjéről” – mondta Erdoğan, amikor támogatóihoz szólt Isztambulban.

Erdogan köszönetet mondott mindazoknak is, akik „a külföldi szavazóhelyiségekbe siettek”.

„Szeretnék köszönetet mondani nemzetünk minden egyes tagjának, aki ismét ránk bízta az ország vezetésének felelősségét a következő öt évre. Ha Isten is úgy akarja, méltók leszünk a bizalmukra. Ahogy 21 éve méltóak voltunk, méltók is leszünk” – hangsúlyozta.

Erdogan Isztambulból a fővárosba, Ankarába repül, hogy az államfői palotánál mondjon ünnepi beszédet.

Kilicdaroglu az esti órákban pártja ankarai székházában szólalt fel. Az ellenzéki politikus rámutatott: szomorúsága igazi okai azok az óriási problémák, amelyek országára várnak. „Az utóbbi évek legigazságtalanabb választási kampányát éltük át” – vélekedett, és azt kérte választóitól, hogy támogassák a demokráciáért vívott harc folytatását.

Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom