Külföld
10 ezer oldalnyi propaganda elolvasására kötelezik az észak-koreai lakosságot
Kim és elődei találkozóinak átiratát tartalmazza.

A Metro jelentése szerint arra kötelezik az észak-koreai állampolgárokat, hogy olvassanak el egy, a Biblia nyolcszorosának megfelelő terjedelmű propagandakönyvet, hogy „megállítsák a külföldi média terjedését”.
Kim Dzsongun ezzel a meghökkentő lépéssel próbálja megtartani befolyását, s minden egyes állampolgárt arra utasított, hogy olvassák el azt a 10 ezer oldal terjedelmű propagandát, mely regényeket, beszédeket, valamint Kim és elődei találkozóinak átiratát tartalmazza.
A helyi média szerint a lakosokat arra is kötelezik, hogy a párt számára is ellenőrizhető olvasónaplót vezessenek, melyből „kiderül, hogy mit olvastak és mit gondolnak róla”.
Egy Dél-Pjongan tartománybeli forrás a Radio Free Asia-nak nyilatkozva megosztotta:
„A gyári munkásoknak minden egyes nap fel kell írniuk, hogy mit olvasnak, és az év végén be kell mutatniuk (az olvasónaplót) a pártszervezetnek. A munkások mind azt mondják, hogy az észak-koreai könyvek nem mások, mint propaganda arról, hogy a mi nagyszerű vezetőnk a legjobb, ezért nem érdekel bennünket, hogy elolvassuk őket. Ha a könyveket olyan szórakoztató lenne olvasni, mint a dél-koreai filmeket nézni, akkor nem olvasnánk őket egész éjjel?”
Az új propagandaoffenzíva célja, hogy megakadályozzák a dél-koreai filmek, tévéműsorok és zenék elterjedését az országban. Egy másik forrás pedig az Észak-Pjongan tartományból arról számolt be, hogy a Koreai Szocialista Nőszövetség tagjait arra kényszerítik, naponta legalább 30 oldal propagandát olvassanak.
Markus Bell, az ausztráliai La Trobe Egyetem Észak-Korea szakértője szerint sokan nehezen tudnák teljesíteni a célt:
„Az átlagos észak-koreaiak túlságosan elfoglaltak a mindennapi élet követelményeivel – megélhetés, gyermeknevelés, téli melegedés – ahhoz, hogy belevessék magukat az állami propaganda hosszú, száraz szövegeinek olvasásába. Azok, akik mégis foglalkoznak ezzel a meglehetősen értelmetlen állami diktátummal, ugyanazt a sorsot fogják elszenvedni, mint az Észak-Korea-kutatók világszerte: hosszú, unalmas, sajnálatos órákat töltenek üveges szemmel a rosszul megírt, fantáziadús dicshimnuszok tekercsei felett. Akik ki tudják kerülni ezeket a diktátumokat, megteszik, bármilyen módon.”