Külföld

Moszkva fontolóra vette az európai hagyományos erőkről szóló szerződés felmondását

Az erről szóló rendelet szerdán jelent meg a hivatalos orosz jogi információs portálon

Hivatalos képviselőjének nevezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettest abban az eljárásban, amelynek keretében Oroszország fontolóra veszi, hogy kilépjen-e az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésből (CFE).

Moszkva fontolóra vette az európai hagyományos erőkről szóló szerződés felmondását
Putyin 2007. július 13-án írta alá az erről szóló rendeletet rendeletet
Fotó: Artem Geodakyan / SPUTNIK / AFP

Az erről szóló rendelet szerdán jelent meg a hivatalos orosz jogi információs portálon. A dokumentum értelmében a kérdést az orosz parlament mindkét kamarája mérlegelni fogja. Oroszország jelenleg szünetelteti részvételét a CFE-szerződésben.

Putyin 2007. július 13-án írta alá azt a rendeletet, amely felfüggesztette Moszkva részességét az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződésben és a kapcsolódó nemzetközi egyezményekben, 2007. november 29-én pedig elfogadták az erről rendelkező orosz törvényt.

Oroszország 2015. március 10-én jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az európai hagyományos fegyveres erőkről rendelkező szerződés végrehajtásával foglalkozó közös konzultatív csoport ülésein. Ugyanakkor Moszkva hivatalosan továbbra is a szerződés részes fele marad.

A CFE-szerződés Oroszország általi felmondásáról szóló törvénytervezetet még nem vették nyilvántartásba az orosz parlamenti alsóház adatbázisában.

A szerződést 1990. november 19-én írták alá Párizsban 16 NATO-tagállam (Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok) és a Varsói Szerződés Szervezetének hat tagállama (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia) meghatalmazottjai. A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba.

Kapcsolódó írásaink