Külföld

Magyar nemzetiségű miniszterelnöke lesz Szlovákiának!

A hivatalnokkormányban liberális és konzervatív szakértők egyaránt helyet kapnak majd

Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz a kormány miniszterelnöke Zuzana Caputová döntése értelmében – írta meg a Mandiner.

Magyar nemzetiségű miniszterelnöke lesz Szlovákiának!
Ódor Lajos
Fotó: Facebook

A Ma7.sk számolt be arról, hogy Zuzana Čaputová köztársasági elnök bejelentette, hivatalnokkormányt bíz meg az ország irányításával.

A lap megjegyezte, hogy mivel erre a lehetőségre fel volt készülve, a tervezett miniszterek neve már tisztázott a szlovák államfő számára. Vasárnapi beszédében pedig már megerősítette, Ódor Lajos, a Szlovák Nemzeti Bank alelnöke lesz a kormány miniszterelnöke, a többiek nevét a napokban jelenti be.

A hivatalnokkormányban liberális és konzervatív szakértők egyaránt helyet kapnak majd.

„A szakemberekből álló kormány követni fogja a társadalom ideológiai szerkezetét, liberális és konzervatív szakértők egyaránt részét képezik majd. Az új kormánynak a május 15-vel kezdődő héten nyújthatja át a megbízást” – idézte a köztársasági elnököt a Ma7.sk.

„Először a politikai pártok elnökeit tájékoztatom a nevekről, majd a nyilvánosságot” – mondta az elnök. Kiemelte, csaknem fél év van hátra az előre hozott országgyűlési választások után létrejövő kormány kinevezéséig. Szerinte ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a hivatalos kormány stabilizálja a helyzetet – írta a lap.

Kapcsolódó írásaink