Külföld
Kaotikus helyzet alakult ki Szudánban a menekültek nagy száma miatt

Matthew Saltmarsh arra számít, hogy a közeljövőben további százezrek menekülhetnek el Szudánból. A hadi események függvényében úgy látja, folytatódhat a szudániak menekülése a szomszédos országokba; de az is elképzelhető, hogy a Szudánban tartózkodó menekültek visszatérnek hazájukba vagy harmadik országba távoznak.
Kitért arra is, hogy Szudánban már a konfliktus kezdete előtt is sok menekült élt. Adataik szerint jelenleg 3,7 millióra tehető azok száma, akik az országon belüli menekültek, döntő többségük Darfúr régió nyugati részében tartózkodik. A legtöbben, mintegy 800 ezren Dél-Szudánból, 125 ezren Eritreából, 58 ezren pedig Etiópiából érkeztek. A Nemzetközi Migrációs Hivatal (OIM) úgy tudja, hogy jelenleg legalább 75 ezer ember igyekszik menedéket találni az országon belül.
A szomszédos országok menekültügyi helyzetét összefoglalva a szóvivő közölte: Csádban már eddig is meghaladta a 400 ezret a szudáni menekültek száma; április 15-e óta 42 ezren érkeztek, és becslésük szerint a legrosszabb esetben 100 ezerre is növekedhet a számuk.
Az egyiptomi külügyminisztérium arról számolt be, hogy 16 ezer újonnan érkező menekültet regisztráltak. Közülük 14 ezren szudániak, miközben már eddig is négymillió szudáni élt Egyiptomban.
Etiópiába több mint 3500 menekült érkezett a hétvégén, de nemcsak Szudánból, hanem további 34 országból; az ott regisztrált emberek több mint egyharmada török.
A Közép-afrikai Köztársaságba 700-an, főleg nők és gyerekek érkeztek.
A líbiai hatóságok viszont arról számoltak be, hogy Líbiában nem emelkedett számottevően a Szudánból érkező menekültek száma; az eritreai helyzetről pedig nem rendelkezik adatokkal az UNHCR.