Külföld

Rendőrök léptek fel a gyerekek nemváltását szigorító törvény elleni tiltakozókkal szemben

Az amerikai Montana állam törvényhozásából karhatalommal távolították el tiltakozók egy csoportját

A hétfői incidens nyomán a rendőrség hét embert állított elő, akivel szemben szabálysértés miatt indult eljárás. Az aktivisták az ülést megelőzően tüntetést tartottak a parlamenti épület előtt, ahol támogatásukról biztosították a törvényhozás transznemű demokrata párti tagját.

Rendőrök léptek fel a gyerekek nemváltását szigorító törvény elleni tiltakozókkal szemben
Képünk illusztráció
Fotó: KTSDESIGN / SCIENCE PHOTO LIBRARY / KTS / Science Photo Library via AFP

Az ügy előzménye, hogy az állam törvényhozásának első transznemű képviselője, Zooey Zephyr a múlt héten a törvényhozás ülésén úgy fogalmazott, hogy aki megszavazza a kiskorúak nemváltását szigorúbban szabályozó új törvényt, annak kezéhez vér tapad. A politikustól az állami törvényhozás republikánus tagjai bocsánatkérést követeltek, és megvonták tőle a szót. A vita hétfőn folytatódott, és miután a demokrata törvényhozó megtagadta a teremőrség kérését, hogy próbálja lecsitítani az ülésterem karzatán tüntető aktivistákat, a rendőrség közbeavatkozott.

A Montana állam törvényhozásának napirendjén szereplő jogszabály a transznemű kiskorúakra vonatkozik, szűkíti az iskolák számára a gyerekek keresztnévre és a nemre utaló névmás megváltoztatásának lehetőségét, valamint azt szülői engedélyhez köti.

A szomszédos Észak-Dakota állam kormányzója szintén hétfőn aláírta a terhességmegszakítás jelentős szűkítéséről szóló törvényt. A jogszabály csak kivételes esetekben engedélyez orvosi beavatkozást a terhesség megszüntetése érdekében. Ilyen kivétel a nemi erőszak, valamint a vérfertőző kapcsolat nyomán létrejött terhesség, és az anya életét fenyegető egészségügyi kockázat.

A törvény az eredeti tervek szerint azonnal életbe lépett volna, de miután a korábbi terhességmegszakításról szóló jogszabályt az állam legfelsőbb bírósága vizsgálja, az új törvény sem léphet életbe.

Az Egyesült Államokban jelenleg mintegy 13 államban tiltja törvény a terhességmegszakítását, valamint további államokban az erről szóló jogszabály bíróság előtt van. Eközben 20 demokrata vezetésű tagállam kormányzója együttműködést indított annak érdekében, hogy javítsák a terhességmegszakítás lehetőségéhez való hozzáférést.

Az Egyesült Államokban a szövetségi Legfelsőbb Bíróság tavaly júniusban semmisítette meg a bírói tanács 1973-as döntését az úgynevezett Roe v. Wade ügyben, amely 50 évvel ezelőtt szövetségi, azaz minden államban érvényes joggá tette a nők számára a terhességmegszakítás lehetőségét.

Kapcsolódó írásaink